Balogh Ádám, az új nemzedék pécsi Mozartja

A pécsi muzsikus családból származó Balogh Ádám az új nemzedék igazi zongoratehetsége. Koncertezett már New Yorkban, Berlinben és Zágrábban, nincs, akit ne varázsolnának el Ádám melódiái, ezt is példázza, hogy nemrég beválasztották a tíz fiatal közé, akik átvehették a napokban a Junior Prima díjat Budapesten. A Zeneakadémia másodéves hallgatójával, Balogh Ádámmal beszélgettünk. 

A mindössze húszéves pécsi születésű Balogh Ádámot a zene gyermekkora óta körülveszi. Muzsikus családjának köszönheti a támogatást, édesanyja Révész Lívia csellóművész, édesapja Balogh Jenő ütőhangszerművész, a Pannon Filharmonikusok tagjai. Hatévesen ült először zongorához, azóta szakadatlanul gyakorol, van hogy kilenc órát egy nap.

Nem egy csapásra szeretett bele

Ádám már hétévesen zongorázott a pécsi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában, a sikerek szinte azonnal jöttek: sorra nyerte a regionális, majd országos zongoraversenyeket. Három nemzetközi versenyen is díjazott lett ebben az időszakban: Zágrábban 2008-ban, Ausztriában 2010-ben és szintén 2010-ben a Budapesten megrendezett Chopin versenyen, tizenhárom évesen pedig már önálló koncertet is adott, továbbá fellépett a Pannon Filharmonikusokkal is. Mindössze tizenhárom évesen egyik nyertese volt a Budapesti Fesztiválzenekar által zeneiskolásoknak meghirdetett országos zenei versenynek, így a Fesztiválzenekarral, Fischer Iván vezényletével játszhatta Mozart d-moll zongoraversenyét Budapesten.

Fotó: Bergics Balázs Fotográfia

– Amikor a szüleim először elvittek a zeneiskolába, még nem tudtam, hogy az egyre halmozódó siker a sok-sok munka eredménye lesz. Emlékszem olyan gyakorlásokra, amikor tíz perc után már nem volt kedvem zongorázni, nem tudtam még felfogni a belefektetett energia fogalmát – meséli Ádám. Tizenéves koromban változott meg a hozzáállásom – folytatja –, amikor felkerültem Budapestre, akkor fogalmazódott meg bennem, hogy hivatásos zongoraművész szeretnék lenni.

2011-ben Ádám a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kivételes Tehetségek Tagozatának hallgatója lett. 2013-ban a milánói nemzetközi Piano Talents versenyt korcsoportját megnyerte, majd a kategóriagyőztesek versenyén is első díjat nyert, ezzel a megmérettetés fődíját is elhozta, összesen mintegy 100 induló közül bizonyult a legjobbnak.

A világ egyik legrangosabb zongoraversenyének, a Van Cliburn Zongoraversenynek a “kistestvére” a Cliburn Junior, ahol 18 év alatti tehetségek mérhetik össze tudásukat. Ádám 2015-ben ezen a nemzetközi zongoraversenyen a legjobb 12 között végzett Texasban. A pécsi zongoraművész elárulta lapunknak, hogy hatalmas élmény volt bejutni a döntősök közé, hiszen több száz jelentkező közül delegálták a legjobbakat. Elmondta, hogy különdíjat is kapott a döntőben, amit 17 évesen hatalmas sikernek élt meg. Idén márciusban New Yorkban a Worldwide Debut Audition nevű versenyen (Világkörüli Bemutatkozó Meghallgatás) sikerült bejutnia a háromfős fináléba, ahol Mozart A-dúr zongoraversenyét adta elő.

Rengeteg gyakorlás a siker gyümölcse

A zongoraművész elárulta, hogy vannak olyan napok, amikor “csak” három órát, van, amikor nyolc vagy akár kilenc órát gyakorol. A tanulási folyamat azonban rendkívül összetett, a művész közben megismeri a darabokat és próbálja megérteni a zeneszerzők gondolatvilágát, elmélyülni a mű részleteiben. Ha Ádám nem az egyetem padjában ül, vagy zongorázik, akkor is próbál összpontosítani a zenére, például klasszikus zenét hallgat.

Ádám mindemellett a napokban vehette át a Junior Prima díjat Budapesten, mely díjazásban az elmúlt években száz tehetséges fiatal részesülhetett a zeneművészet terén kimagasló teljesítményéért. A kitüntetés célja, hogy az elismeréssel és az anyagi támogatással ösztönzőleg hasson a minél magasabb szintű teljesítmények eléréséhez, segítséget nyújtson a fiatalok pályakezdéséhez és további fejlődéséhez.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés