A bányászok védőszentjéről emlékeznek meg Pécsen

Hirdetés

Szent Borbáláról, a bányászok védőszentjéről emlékeznek meg december 4-én a Mecseki Bányászati Múzeumban. 

A Borbála-napi programok 10 órakor kezdődnek a Mecseki Bányászati Kiállításban.
10-től fél 12-ig Borbála-napi népszokások bemutatója és kézműves foglalkozások lesznek ásványfa- és bányászlámpa-készítéssel.
Fél 12-től délig gyermekrajzverseny eredményhirdetése és mini kiállításmegnyitó lesz, majd fél egykor kezdődik a hivatalos megnyitó, amin Őri László, Pécs alpolgármestere és Csornay Boldizsár, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója vesz részt.

Ezt követően előadások, bemutatók lesznek a múzeumban, majd 15 órakor a Budai vámi Szent Borbála-szobornál ünnepi megemlékezéssel és koszorúzással folytatódik az ünnepi program, amelyen közreműködik a Vasasi Bányász Fúvószenekar, köszöntőt mond Hoppál Péter országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, valamint ünnepi beszédet mond Tégény Krisztián főhadnagy a Magyar Honvédség részéről, majd bányászszakmai beszéd következik.

Ezután ünnepi szentmise következik a szabolcsfalui plébániatemplomban, végül Szent Borbála ünnepség veszi kezdetét a Szent Borbála Közösségi házban, amelyen közreműködik Pécs város Mazsorett együttese és tánckara, valamint Nikolausz Tamás.

 

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét