Belvárosi üzlethelyiségek ingyen? Igen!

Ismét ingyen adja az önkormányzat és a holding az üresen álló belvárosi üzleteket. Azon diákcsoportok, kreatív gondolkodók, kulturális-művészeti, nonprofit szervezetek, egyesületek jelentkezését várják, akik nem pénztermelő tevékenységre hasznosítanák a belvárosi ingatlanokat.

hirdetés

A Pécs Holding 2012 augusztusában indította első Belváros újratöltve programját, melynek célja, hogy hangulatosabbá, élménydúsabbá tegyék a belvárost és növeljék a látogatottságát. Olyan nonprofit szerveződéseket keresnek, amelyek alkalmasak arra, hogy amennyiben bérleti díj nélkül, csak működési költségeket fizetve kapnak egy ingatlant, annak belsejét ízlésesen alakítsák ki, illetve állandóan változó programjaikkal látogatókat vonzzanak a város sétálóutcáiba.

Most a második forduló, vagyis a Belváros újratöltve 2.0 következik, melyek sajtótájékoztatóján Barna Béla, a Pécs Holding vezérigazgatója elmondta, hogy a program ötletét szkeptikusan fogadták tavaly.

– Egy évvel ezelőtt négyen éltek a program kínálta lehetőségekkel, ők bizonyították, hogy van értelme, vendégkönyveik pedig azt igazolják, mennyien jártak és milyen élményekkel gazdagodtak ezekben az üzletekben – magyarázta Barna Béla.

belváros újratöltve4
Jön a második forduló

Hozzátette, céljuk ugyanaz, mint legutóbb, hogy a holding tulajdonában lévő belvárosi ingatlanok teljenek meg élettel. Ennek első lépéseként a napokban nyílt meg a Szentandrássy István képzőművészeti kiállítás.

– Mióta megépült az Árkád, nincs könnyű helyzetben a belváros – fogalmazott Sztojkovics Éva, önkormányzati képviselő. – Szeretnénk a tömegeket újra idevonzani, célunk, hogy ismét benépesüljön a belváros.

A programra április 22-ig a “Belváros újratöltve” jeligével lehet jelentkezni az ujratoltve@pecsholding.hu e-mail címen.

A múlt évben mintegy húsz üzlet állt üresen a belvárosban, melyek közül a program keretében tízen kaptak módot, hogy díjmentesen megvalósítsák ötleteiket, terveiket, azonban mindössze négyen éltek a lehetőséggel.

Ingyen adják az üzlethelyiségeket
Ingyen adják az üzlethelyiségeket

Az elmúlt néhány évben számos üzlet húzta le végleg a rolót a Király utcában is, akik a magas bérleti díjakra panaszkodtak. Barna Béla ezzel kapcsolatban elmondta, a megoldást nem az árak csökkentésében látja, ugyanis attól nem lesz több vevője egy működő üzletnek. Úgy véli, a profilon kell változtatni, vagy más működési struktúrát kitalálni.

[box title=”Akiknek sikerült”]A 2013-as négy nyertes pályázat közül, három azóta is sikeresen működik. A KuPé Galéria minőségi tartalommal megtöltve, rendhagyó, izgalmas programokkal, kiállításokkal, alkotói találkozókkal kíván a pécsi kulturális élet színtereként, egyfajta katalizátoraként megjelenni. A „Pécsi Animáció története” -Betekintés a rajzfilmkészítés rejtelmeibe című kiállítás elsődleges célja a pécsi animáció hagyományinak megőrzése és megújításának elősegítése, valamint, hogy bemutassa a pécsi animáció történetének 33 évét, az alapító művészeken és a későbbi alkotókon keresztül. (A két kultúrtérről itt írtunk bővebben.) A Veterán Autó kiállítás állandóan változó veterán autók, motorok és retró tárgyak bemutatásával csalogatja az érdeklődőket a Király utca kevésbé forgalmas részére.[/box]

  • ???

    Kedves “Fleto”!
    Ha jol tudom, Barna Ur eppen partfuggetlenseget hangsulyozza mindig, ezert ertelmetlen a politikai hovatartozasrol szolo felvetesed. Ha igy is lenne, akkor a hozzaszolasok 2/3-a Fidesz szimpatizans lenne, akik persze a legnagyobb nyomor kozepette is azt hirdetnek, hogy Magyarorszag jobban teljesit.
    De akkor hajra, kezd el gyartani a Holdingot vedo kommenteket, biztos sok a tapasztalatod a temaban. Ha szerinted rendben van Pecs belvarosa es ez a jo uzletpolitikanak koszonheto, akkor irjal csak nyugodt lelkiismerettel!
    Van egy jo hirem szamodra! Ujabb belvarosi uzlet zart be a heten!!! Hurra!

  • pébé

    A Nagy Lajos király útja az Árkád szomszédságában van. Élő lélegző kicsiny boltokkal. Működnek. Tényleg nem az eltúlzott bérleti díj a gond? Vagy talán a jelenlegi bérlők kötik az ebet a karóhoz, hogy ha már ők megfizetik, fizessem meg más is. Rövidlátó gondolkodás. Az ő érdekük is az lenne, hogy felvirágozzon a belváros.

  • Sophi Anna

    Attila, szinte szóról-szóra azt írta, ami a kép láttán először eszembe jutott.
    Talán annyival lehetne kiegészíteni a képet, hogy:
    A fantasztikus rendezvényt óriási sikerrel Pécs üres belvárosi sétálóutcájában, egy éppen ráérő pécsi barnamagyar nagy érdeklődésének közepette tartották meg.

    Sajnos nagyon sokan, ezzel is támogatván a termelésből a demonstráció idejére kilépők fizetési borítékának feltöltését, éppen aktuális adó- és segélytermelési kötelezettségük teljesítése miatt távol maradtak a rendezvényről. Azért lélekben mindannyian ott voltak.
    Szombati túlórázással a pólók gyártási költségeire és a demonstrálók hazavihető eszközeire, szendvicseire, a kiürült választási eredményváró klubok italfeltöltésére fordítandó összegek elvételének lehetőségét is sikerült megteremteniük.
    A további összegek elvételét vasárnapi családi böjttel biztosítják barnáék számára.
    A Barnamagyar Béla meg egy f@sz, ha egy ilyen csóró városban így gondolkodik.
    Biztosan nem tett kísérletet még arra, hogy saját vállalkozásából próbáljon megélni.
    A városból aki tud menekül.
    ??? felvetésére:
    “Kicsit setalni kellene a “nagyembereknek” es gondolkodni a “kisemberek” fejevel, megiscsak mi tartjuk el onoket!” Ez a megállapítás helyes, ezzel ők is maximálisan egyetértenek. Ez így rendben, így jó nekik.
    De jó, hogy idézőjelet használtál. A nagy emberek nem ezeknél kezdődnek. Ezek megélhetési pö-csök.
    Határtalan önteltségükben kissé meg is fáradnak. Ezt hívják ők “munkának” aminek a fizetségét tőled veszik el. Csak tőled. Csak érted. Mert megérdemled…

  • Fletó

    Na idezúdult az összes tehetetlen szoci szavazó. Pontosabban az a kettő, aki 6 néven írogat.

  • El Mondó

    köszNo! impotens city!kb 4 évet csúsztak evvel az innovatív gondolattal.. úgy,h 2010 óta mindenki ezt szajkózza a pöffeszkedő városvezetésnek!! késő elkezdeni kapkodni a levegőért politikus urak, pécs kiesett a pixisből!!

  • pécsi

    Ha egy holding vezetője, aki a mi pénzünkből él, annak ilyen véleménye van, az nem érdemli meg, hogy vezető legyen. Nem lehetne elküldeni egy tréningre, ahol megtanitják, hogyan kell egy közös tulajdont megbecsülni? Mi az, hogy nem kell csökkeneteni a bérleti dijat, mert nem lesz több vevő? Hol él ez az ember? ha nem szívügye ez a város, akkor talán máshol kellene neki dolgoznia.

  • Névtelen

    Ingyen se kellene ,mindenki elmegy ,többet kellet volna tenni a négy év alatt Szomoru

  • pébé

    Semmilyen vállalkozás nem él meg egy ingyen helyiségből, ahol rezsit kell fizetni és valakinek aki üzemelteti némi bért is. Ha pedig diákokban gondolkodnak, akkor nem hosszútávo teszik….

  • ???

    Ez most vicc??? T. Barna Ur! Valoban nem lesz tobb vasarloja egy uzletnek, ha csokkentik a berleti dijakat, azonban lehet, hogy pont az a csokkentes mentene meg az uzletet a bezarastol, ha a berlo zsebeben maradna egy minimalis haszon. Es ha egy nem zar be, jon melle a kovetkezo es a kovetkezo……
    Miert ulnek onok ilyen pozicioban, ha meg ezt sem latjak at?
    Ja, es nem az Arkad a hibas, felejtsek mar el! A legrosszabb dontes volt, hogy kizartak az autokat a Szechenyi terrol. Vajon miert nepszeru az Arkad (mar 10 eve)??? KENYELEMBOL!!! Ki a fene akar a Kossuth terrol vagy a Buza terrol begyalogolni???
    Kicsit setalni kellene a “nagyembereknek” es gondolkodni a “kisemberek” fejevel, megiscsak mi tartjuk el onoket!
    Bar az, hogy ki “nagyember” szamomra nem pozicio vagy fizetes fuggo….de ez mar egy masik tema.

  • Attila

    Azt hiszem a második kép jól mutatja a probléma lényegét. Néhány fehér pólós elmeroggyant pózol egy fekete magyar mellett…

  • realista

    Kár volt az egyenpóló gyártására áldozni , mert a mesének már rég vége !
    Amit most csináltok az csak bohóckodás , maszatolás !

  • Gombos László

    Inkább sok kicsi foglalkoztató kellene, mint 1 nagy. Az elmúlt évek pontosan azt bizonyították, hogy gyenge az a város, amelyik csupán kevés nagy foglalkoztatóra támaszkodik. Kivétel persze itt is van: a stabil nagyfolgalkoztató pl az Audi Győrben. Sajnos a gazdaság nem pörög a sikerpropaganda ellenére sem. A nagyobb fizetést adó cégek is egyre inkább rájönnek, hogy nem éri meg nekik kiképezni a munkaerőt, ha az majd lelép külföldre, amint lehetősége adódik.

  • szo-szo

    ’90-es években többször sokan bejártuk a belvárost, és rengeteg ígéretet tettek az akkori (új-régi) vezetők.
    Most csak állást kell biztosítani egy menedzsment csapatnak hosszútávra. A többi blöff!

  • Szőcs

    Nagy foglalkoztató kellene több, akkor lenne élet ujra. Tudom ez nem az elmult 4 év problémája hanem 22 évé.

  • anulu

    Egyszer kb. ugyanez megbukott, de azért ismét erőltetik…

  • szigorúan magánvélemény

    Nem ingyen kell adni, hanem kitermelhető, piaci viszonyokat figyelembe vevő összegért. Akkor talán benépesülne a belváros. De szerintem ez itt már nem is cél.

  • Pécsman

    Lassan az egész várost ingyen adhatják mert nem akar itt maradni senki.