Bemutatják Koltay Gábor Mindszenty-filmjét

A XX. századi magyar történelem egyik meghatározó egyénisége, Mindszenty József bíboros életét mutatja be Koltay Gábor A fehér vértanú című filmje, melyet október 6-án, szerdán mutatnak be Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, majd szombaton a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központjában is levetítenek.

Mindszenty József jelentős történelmi és egyházi személyiség volt, modern kifejezéssel hívhatnánk akár “emberi jogi harcosnak” is, aki minden elnyomott érdekében felemelte szavát.

Éppúgy tiltakozott a zsidók elhurcolása ellen a holokauszt idején, ahogy fellépett a svábok kitelepítésével szemben néhány évvel később – mondta Koltay Gábor az alkotás premierjéről tartott hétfői sajtótájékoztatón Szegeden.

Az egyházi vezetőt háromszor tartóztatták le: először 1919-ben, a Tanácsköztársaság kikiáltásakor, majd 1944-ben, a nyilas hatalomátvétel után, harmadszor pedig 1948 karácsonyán. Nem tudták azonban megtörni, mindig emelt fővel és éber tekintettel figyelte népe hitét – fogalmazott a rendező.

A százharminc perces film főszereplője, akit Sipos Imre – a Pesti Magyar Színház színész-rendezője – alakít, végigjárja a bíboros életének legfontosabb helyszíneit Mindszenty József szülőfalujától, Csehimindszenttől egészen a bécsi Pázmáneumig, ahol a főpap élete utolsó éveit töltötte.

A filmkészítők kamerája olyan ritkán látható helyszínekre is elvezeti a nézőt, mint a budapesti amerikai nagykövetség Szabadság téri épülete, ahol tizenöt éven át élt Magyarország utolsó hercegprímása. A film főszereplője gyűjti az adatokat, élményeket, hogy aztán a szellemi mozaikkockák összerakásával válaszolni tudjon a kérdésre: ki is hát Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek.

Koltay Gábor szerint az alkotás nemcsak a vallásos, templomba járó embereknek szól, hanem mindenkinek, hiszen a mai világunkat soha sem ismerhetjük meg igazán a XX. század történései nélkül.

A rendező elmondta: az alkotást 2009 augusztusában kezdték el forgatni, az utómunkákat pedig néhány hete fejezték be. A film létrejöttét egyházi szervezetek, alapítványok, önkormányzatok és magánszemélyek támogatták, elkészítéséhez állami forrást nem használtak föl.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés