Bluegrass zenei fesztivál startol Abaligeten

A hétvégén rendezik meg a XVII. Nemzetközi Bluegrass és Akusztikus Zenei Fesztivált Abaligeten, ahol neves nemzetközi és hazai előadók várják a közönséget péntektől három napon át.

A Magyar Bluegrass Zenei Egyesület (HuBMA) 17 éve hagyományosan megrendezett nemzetközi fesztiválján a műfaj neves nemzetközi és hazai előadói lépnek színpadra az akusztikus zene jeles képviselői mellett – olvasható a szervezők MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. Mint írják, a huszonöt koncertet felvonultató esemény látogatása díjmentes. A fesztivált szervező Magyar Bluegrass Zenei Egyesület célja, hogy a Magyarországon még mindig kevéssé ismert stílust jobban megszerettesse a közönséggel.

A fesztiválon pénteken a pécsi Tarnai Acoustic és az Ireg együttes, a Pannongrass, valamint két angol bluegrass-zenészeket felvonultató csapat, a Hot Fingers és a Montana Blue játszik. Szombaton hallható többek között a Heartbeats (SK), a Poa Pratensis, a Csillag kórus, a Hungarikum Együttes és a Smood Akusztik. Berta Zsolt szépíró, dalszerző előző évi sikerét követően ismét elfogadta a szervezők meghívását, őt szintén szombaton este hallhatja a közönség.

Először lép színpadra a fesztiválon a Garda-Benkő Blues Duó – amelynek gitárosa, Benkő Zsolt a fellépés kedvéért vált elektromos gitárról akusztikusra -, valamint a Mester Csaba és barátai nevű fővárosi formáció. A rendezvényt a Fejér megyében klasszikusnak számító Passz együttes zárja – áll a közleményben.

A gyermekműsort szombaton a Dalmesterek produkció adja, a vasárnapi szentmisén pedig a Hungarikum Együttes hallható a felújított katolikus templomban. A fesztivál részletes programja a bluegrass.hu oldalon olvasható.

Hirdetés