7 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapKultZónaCinePécs: filmek, rendezők, újdonságok

CinePécs: filmek, rendezők, újdonságok

Filmcsemegék, premier-vetítések és minden eddiginél izgalmasabb kísérőprogramok – ezt ígéri október 4-10. között a II. CinePécs Nemzetközi Filmfesztivál. A szakma elismert európai szakembereinek részvételével zajló rendezvény versenyszekciójában ezúttal tíz játékfilmet, s ugyanennyi dokumentumfilmet tekinthet meg a nagyérdemű, köztük igazi különlegességeket is.

Rangos szakmai programok, ismert filmzenéket felvonultató koncert, az idei EKF-városokat egybefogó, nagyszabású Filmmaraton egyaránt városunkba csábíthatja a mozirajongókat. Október második hetében négy helyszínen: a Civil Közösségek Házában, az Uránia és az Apolló moziban, valamint a díjátadónak helyet adó alagútban várja a közönséget a kultúrfővárosi esztendő kiemelt eseménye, a Dél-Dunántúli Regionális Filmalap szervezésében.

A fesztivál célja továbbra is a közép- és délkelet-európai – horvát, szerb, szlovák, cseh, lengyel, bolgár, osztrák, bosnyák, ukrán, török, görög, román – első filmes alkotók bemutatása és megismertetése a közönséggel, a szakmával, ekként is segítve őket következő filmjük elkészítésében.

Október 4-én Szemző Tibor Csoma operájával nyílik a fesztivál, a vetítésen Törőcsik Mari is részt vesz. A fesztivál keretében tartják az idei Berlini Filmfesztiválon Arany Medve-díjat nyert Méz című film magyarországi bemutatóját, vetítik a Cannes-ban díjazott Pál Adrienn című alkotást, a bolgár-magyar koprodukcióban készült Londoni küldetést, s az Isztambuli Magyar Filmhéten nemrég nagy sikert aratott Vespa című magyar filmet is, akárcsak a világhírű táncművész-koreográfus, Pina Bausch életéről szóló alkotást.

Idén több újdonsággal is szolgál a fesztivál. A Bárhol Mozi program például Pécs belvárosában ingyenes szabadtéri filmvetítésekkel jelentkezik, a CinePécs Caféban pedig az alkotókkal, zsűritagokkal, a fesztivál rangos vendégeivel találkozhatunk, s beszélgethetünk egy finom kávé mellett. Produceri és filmszakmai fórumok, találkozók ugyanúgy gazdagítják a programot, mint az 1970-80-as években készült 16 filmet felvonultató, Íme, a szocializmus elnevezésű sorozat, melyre elsősorban a pedagógusokat várják.

A szervezők remélik, hogy a Pécsett, Essenben és Isztambulban egy időben megrendezendő Filmmaraton – melyen 24 óra leforgása alatt készülnek el adott témában a filmek – minden eddiginél komolyabb érdeklődés mellett zajlik majd. A játékfilmeket értékelő zsűri elnöke a világhírű cseh rendező, Jiri Menzel lesz, a dokumentumfilmeseké pedig Szomjas György.

További részletek a www.cinepecs.hu oldalon találhatók.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő