Csipkerózsika nem az Álomidőből érkezik

Idén a megmaradás volt a tét. Az, hogy egyáltalán legyen V. Nemzetközi Tánctalálkozó Pécsett. A tavalyi költségvetés tizedéből, négymillió forintból, külföldi együttesek nélkül, ám az eddig megszokott nívóból mit sem engedve, a hazai táncszínházak legjobbjainak részvételével rendezik meg a találkozót szeptember 22-25. között, a Pécsi Nemzeti Színházban.

hirdetés

– Nagyon színvonalas produkciókra számíthat a közönség az V. Nemzetközi Tánctalálkozón – ígéri Vincze Balázs, a rendezvény ötletgazdája és szervezője, a Pécsi Balett igazgatója. – Noha csak az utolsó pillanatban sikerült tető alá hozni az egészet, s mindössze négymillió forintból gazdálkodhatunk, de a minőségből most sem engedünk: az ország meghatározó táncegyüttesei mutatkoznak be jövő csütörtöktől szombatig Pécsett. A Nemzeti Kulturális Alap és Pécs városa két-két milliót biztosít, és idén a Pécsi Nemzeti Színház is közreműködő partnerünkké vált. Eddig ugyanis a terembérletet és a műszaki dolgozókat is ki kellett fizetnünk, de idén erre el is fogyott volna az összes pénzünk. Ám a teátrum vezetése mellénk állt, s ez óriási segítség számunkra.

– Kiket láthatunk?
– Első ízben lesz a vendégünk a Mihályi Gábor vezette Magyar Állami Népi Együttes, amely a táncoló ember dicséretét zengő, Álomidő című előadásával érkezik. Nagyon erős látványvilágú darab ez, középpontjában egy különös rejtéllyel, az álommal, ami varázslat is, utazás is, de elfojtott vágyaink hiteles tükrének is mondhatjuk, miközben tudjuk: az álom átjáró élet és halál, valóság és fikció között. A Szegedi Kortárs Balett Juronics Tamás roppant érdekes, szórakoztató, ám el is gondolkodtató produkciójával, a Homo Hungaricusszal mutatkozik be. A sírva vigadó magyar virtust jeleníti meg a mozgás nyelvén, a néptáncot modern elemekkel vegyítve. Most is lesz a gyerekek figyelmére számító mesebalett: Zsuráfszky Zoltán koreográfiájában Csipkerózsika klasszikus története elevenedik meg a Honvéd Táncszínház művészeinek előadásában. Ők sem léptek még föl nálunk. A Grimm-mese ez esetben tradicionális magyar népzenével és autentikus kalotaszegi, mélykeréki, szatmári táncokkal kel életre.

– Kiket láthatunk a Tánccsillagok gálaestjén?
– Egy-egy rövid darabrészlettel színpadra lép a Győri, a Pécsi és a Magyar Nemzeti Balett, Bozsik Yvette társulata, a Duna Művészegyüttes és a Budapest Táncszínház, s mellettük nemcsak a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola növendékeinek tapsolhat a közönség, hanem egy igazi debütálásnak is tanúja lehet. Ugyanis itt, nálunk, a tánctalálkozón lép először színpadra az idén alakult Art Balett – Százhalombatta társulata, amely saját városában csak október 25-én tartja első premierjét.

S hogy külföldi együttesek híján mitől nevezhető mégis nemzetközinek a pécsi tánctalálkozó? Egyrészt az alkotók között vannak külföldiek, másrészt e hazai produkciók a világ bármely pontján is megállnák a helyüket.
Vincze Balázs őszintén bízik a folytatásban. A tervek már készen állnak, Pécs városa is igyekszik azt méltóképpen támogatni, és az is biztos, hogy Nagy Csaba alpolgármester már meginvitálta Győr városának hivatalos delegációját is a 2012-es tánctalálkozóra. De egyelőre ne a jövőbe nézzünk, hanem a jelenre figyeljünk. Érdemes.