Dr. Majdnem bohócként gyógyít

Zavarba jön, ha színésznek nevezik, noha kétséget kizáróan bizonyította a Janus Egyetemi Színház tucatnyi produkciójában, a PNSZ előadásaiban és a Bóbita Bábszínházban is, hogy színpadon a helye. Szakmai életének középpontjában pillanatnyilag egy sajátos gyógyító tevékenység áll: dr. Majdnem, alias Czéh Dániel ugyanis bohócdoktor. Piros orr, fehér köpeny, kockás ing vagy csíkos póló, s egy kinőttnek tűnő nadrág. De legfőképpen szív és lélek. A legjavából.

A Pécsi Egyetemi Klubnak előbb volt hallgatója, mint az universitasnak, gimnazista barátaival ugyanis ki nem hagyták volna az itteni Kispál- vagy Tankcsapda-koncerteket. Barcs-Pécs, vonattal, retúr. Érett fejjel aztán bölcsész lett, magyar-filozófia szakos. Pillanatok alatt a JESZ színpadán találta magát, s pár év alatt a társulat meghatározó tagja lett. Színházavató előadásuk, a Weöres Sándor előtt is tisztelgő Holdbéli csónakos (mellyel 2011-ben birtokba vették a Zsolnay-negyedben kialakított, modern játszóhelyüket) őrá épült, jutalomjátéka volt.

– 2005-ben kezdtem járni a JESZ-be – meséli -, Katona Imre tréningjeire, de egy ideig a tanulmányaimra koncentráltam, s csak 2007-ben játszottam náluk először, a Majakovszkij-misztérium című, Tóth András Ernő rendezte előadásban.

– Aztán jöttek az egyre komolyabb szerepek.

– Érdekes kísérlet volt Rosner Tinával egy Witkiewitz-drámákból és szövegekből összeállított produkció, nagyon szerettem a Buster Keaton sétáját, amit Mészáros Péter állított színpadra, Tóth András Ernővel csináltuk az Óriáscsecsemőt, Laboda Kornéllal pedig Brechttől az Egy fő az egy főt – mindegyikre jó szívvel emlékszem.

A PNSZ színpadán, A jó pálinka itassa magát című előadásban, Tóth András Ernővel

– Mondhatjuk, hogy az alapokat a JESZ-ben tanulta meg?

– Mindenképpen. Bár halált megvető bátorsággal sosem mondtam ki, hogy színész akarok lenni. Szeretem az irodalmat, a zenét, a színházat, s Mikuli János csapatában egy igazi fiatal, remekül együtt dolgozó közösséget találtam. Azt hiszem, elsősorban az alkotásra vágytam, a rákérdezésre, az elemzésre. Nem tekintem magam színésznek, mindig zavarba ejt, ha annak neveznek. De nagy örömömre megtalálnak feladatok, emellett zenélek, s a bohócmesterségbe is belekóstoltam. Keresem az utam. Vagy menekülök a realitásból? Az is lehet.

– A bohócdoktorságban mi vonzza?

– Ebben is elsősorban az alkotás. A bohóctechnikának speciális formája ez, amikor kórházba járunk a beteg gyerekekhez. A színpadinál óvatosabb, finomabb eszközökkel dolgozunk, és nem feltétlenül a nevettetés a cél, inkább a hatáskeltés, az, hogy a beteg gyerekeket lelkileg kimozdítsuk. Ha rájön a dühroham, mert nem elég, hogy fájdalma van, még különböző vizsgálatokkal is macerálják, akkor inkább egy nyugtató dalra van szüksége, semmint nevetésre. Vannak apró hangszereink, és egyszerű blues-dallamra is bármilyen, aktuális szöveget kitalálhatunk. Erősen improvizatív ez a munka, noha vannak bizonyos technikai panelek, amiket használunk. Minden alkalommal egy civil vizittel kezdünk, a nővérek elmondják, mit kell tudnunk a kis betegekről, ki lábadozik épp műtét után, s mire figyeljünk. Ennek ismeretében járjuk aztán végig a kórtermeket.

Dr. Majdnem, a bohócdoktor is gyógyít

– Ez egyfajta művészetterápia?

– Igen. Azt kell sugároznunk, megértetnünk a kis betegekkel, hogy nem kell szégyellni, ha az ember kórházba kerül. Mert szabad betegnek lenni, szabad bevallani, hogy valami fáj, sírni is lehet, de meg kell próbálnunk elengedni magunktól a rosszat, a bánatot, a lelki terhet. Ez fontos lépés lehet a gyógyulás útján. Fárasztó munka bohócdoktornak lenni, de gyönyörű is, és sokszorosan visszakapjuk a belefektetett energiát. A magam életében is hasznosítom, a mindennapokban segít, hogy ne tragikusan éljem meg a kellemetlen helyzeteket, s ki tudjam röhögni magamból a rosszat, a dühítőt.

– A közeljövő tervei?

– Nevelgetem tíz hónapos kisfiamat, eljárok a hazai és külföldi bohóctréningekre, hogy frissítsem az eszköztáram, mert egymás munkájából lehet a legtöbbet tanulni. A nyarat pihenésre, feltöltődésre szánom, hisz augusztus végén indul az évad, s várom az új lehetőségeket. Tavaly óta a Pécsi Nemzeti Színházban rendezőasszisztensként is dolgozom, ott is beindul a szezon.

A nyár a pihenésé

– Pécsen túli lehetőségeket is latolgat?

– Nem. Imádok itt élni. Lenyűgöz az a megkapó hangulat, ami a város múltjából, évezredes történelméből, tradíciójából fakad. Pécs egy alkotó város, ahol az építészektől a zenészeken át a képzőművészekig ugyancsak sokan, sokat és nagyszerűt alkottak, s alkotnak ma is. Élvezem, hogy az itt tanuló fiatalság nyüzsgővé, elevenné teszi Pécset, ezzel is erősítve mediterrán jellegét. Nem gondolnám, hogy másutt jobb lehetőségeim adódnának, így nem is vágyódom el innen. Azt hiszem, ha elmennék Pécsről, az azt jelentené, hogy az országból is távozom.