Belépve egy patinás templomba sok csodás és értékes műalkotás tárul a szemünk elé. Ám arra sokszor nem is gondolunk, hogy ezek a festmények és tárgyak hogyan őrizhették meg pompájukat és frissességüket évszázadokon keresztül, kik gondozzák, ápolják az utókor számára őket. A restaurátor Mauks házaspárral beszélgettünk Pécs egyik legkedveltebb emblematikus épületének, a székesegyháznak a felújítási munkáiról és a restaurátori hivatásról.

– Miért választották ezt a szakmát?

– Mauksné Dittrich Csilla: A művészeti szakközépiskolába jártam Pécsett, mindig is nagyon szerettem rajzolni. Különösebb művészi önkifejezésre az iskola elvégzése után úgy éreztem, nincs igényem, nem éreztem vágyat önálló művészeti alkotások létrehozására. Viszont rendkívüli türelemmel rendelkezem, és szeretem az aprólékos munkákat, úgyhogy a restaurátor szakma, ami azóta is csak a képzőművészeti egyetemen tanulható, nagyon vonzott. Úgy éreztem, ez lehet az én területem. Bár akkor nem tudtam sokat a restaurátori munkáról, csak annyit, amennyit az átlagemberek is: a restaurátorok festegetnek.

– Kevesen tudják pontosan, mit jelent tulajdonképpen a restaurálás.

– M. D. Cs: Így van. A festegetésnél mindenesetre mindenképpen többet. A restaurálás két jól elkülöníthető területből áll: az egyik egy tudományos, mesterségbeli tudást vár el a restaurátortól, ez a konzerválás, a másik az esztétikai helyreállítás, ami művészi adottságokat, tehetséget, kézügyességet igényel. Fontosabbnak a konzerválást nevezhetjük, ami magának a műtárgy életének a meghosszabbításáról szól: megőrizni az állapotát, megállítani az öregedési folyamatokat. Az esztétikai helyreállítás ez után következik, ami kevésbé a szakma igénye, sokkal inkább a közönségé, akik például egy templomba belépve a szép, teljes műtárgyat akarják látni a maga pompájában.

Mauksné Dittrich Csilla sok érdekességet megosztott a szakmájukról

Restaurálásról igazából a 18. századtól beszélhetünk, korábban, ha egy festő egy műtárgyhoz nyúlt, át- vagy belefestett a saját elképzelése szerint. Erre jó példa Jan van Eyck genti oltárának 1500-as évekbeli „restaurálása”: karbantartási szándékkal egy festőművész nekiállt, itt-ott átfestette, figurákat rakott rá. Ez az akkori közönség elismerését elnyerte ugyan, de ma ez önkényes beavatkozásnak minősülne. A restaurálást mindenkor az alkotás szolgálatába állítjuk, az eredeti elgondolást követjük, hozzá nem teszünk, még akkor sem, ha azt látjuk, hogy egy figura anatómiailag egy kicsit rosszul van elkészítve.

– Most a székesegyház restaurálási munkálatait végzik. A templom mely részeit érinti a felújítás?

– M. D. Cs.: Jelenleg két kápolna helyreállítása zajlik, a Szent Mór-kápolnáé, amit egy másik csapat végez és a Mária-kápolnáé, melyben mi dolgozunk. A későbbiekben tervben van a székesegyház többi részének felújítása is, a főhajóé és az altemplomé, ez fokozatosan megy végbe, hogy funkciójában ne akadályozzuk az épületet.

– Milyen eszközökkel, anyagokkal dolgoznak?

– M. D. Cs.: Az egyik fontos alapelv, hogy lehetőség szerint olyan anyagokat használjunk, melyek megegyeznek a mű elkészítésekor használtakkal. A kopott, elpusztult részek kiegészítése során nem használunk műanyagalapú festékeket, kazein-temperával dolgozunk, amivel eredetileg is készültek a székesegyház szekkói, azaz falfestményei. Ez azt jelenti, hogy túróból és mészből készül a kötőanyag, mellyel a pigmenteket összekeverjük, ebből áll a festék.

– Hogyan zajlik a restaurálás a székesegyházban?

– Mauks Zoltán: Először mindig állapotfelmérést végzünk, végigfotózzuk, körbejárjuk, megtapogatjuk a felületeket, milyen a megtartása a festéknek, hol mozog a vakolat, hol pereg a festék a páralecsapódás miatt, ha szükséges, kémiai anyagvizsgálatokat végeztetünk.  Aprólékos végigtekintgetéssel „felállítjuk a diagnózist”. Megelőzi ezt egy kis kutatómunka is, levéltárakban nézünk utána, milyen eszközöket és anyagokat alkalmaztak az elődeink és hogyan befolyásolhatja ez a mi eljárásainkat.

A Mária-kápolna felállványozva

– M. D. Cs.: A székesegyházban először a konzerválást végeztük el a korábban beázott részeken. Elosztjuk a feladatokat, módszeresen, fentről lefelé haladunk, férjemmel a figurális képeken dolgozunk, fiunk a homogén színek kiegészítését végzi a díszítő festésben. Az utolsó munkafázis az aranyozások pótlása, illetve felújítása lesz. Várhatóan tavasz végére fejezzük be a Mária-kápolnát, a Corpus Christi-kápolna lesz a következő.

– Milyen kihívásokkal szembesültek?

– M. Z.: Ha beázás történik, a nedvesség kioldja a falban lévő sókat, a száradás során kikristályosodó sók pedig lefeszítik a festéket, a képek leperegnek. Egy felület sótalanítása nagy kihívás, előfordul, hogy csak az adott rész tégláig való lebontása jelent végleges megoldást.

– Rengeteg tudományterületet érint akkor ez a mesterség.

– M. Z.: Igen, elsősorban a kémia és a fizika az a társterület, ami segíti és befolyásolja a szakmánkat. Ahogy a kémiaipar fejlődik, úgy a restaurálásnál is korszerűbb és egyben műtárgybarátabb anyagokat használhatunk, de mindig az eredeti anyagokhoz közelítünk, ha az kőpor vagy márvány, akkor azzal.

Mauks Zoltán az egyik gyönyörű falfestményen dolgozik

– Milyen fontos munkáik voltak?

– M. D. Cs.: Kezdetben csak olajfestményeket restauráltunk, amiket az otthoni műhelyünkben is tudtunk végezni. A gyermekeink növekedésével párhuzamosan egyre több falkép-restaurálást vállaltunk, nem csak a megyében, országszerte is. Idén dolgoztunk a Miniszterelnökség most készülő épületében is, valamint most fejeztük be a szentegáti Biedermann-kápolna restaurálását, ahol olyan mértékben pusztult le az épület, hogy a munkák 90 százaléka rekonstrukció volt, korábbi fotók és a megmaradt töredékek alapján. Pécsett a dzsámiban a Gebauer-freskókat, az Irgalmasok templomában Graits Endre freskóit, a Rácvárosi templom mellékoltárát, a málomi román kori templom freskóit, valamint a Lyceum-templom olajfestményeit is mi restauráltuk.

– Meséljenek a családjukról is. Mivel szeretnek foglalkozni szabadidejükben?

– M. D. Cs.: Négy felnőtt gyermekünk van, két fiú és két lány, akik eddig három unokával ajándékoztak meg minket. Szabadidőnket nagyrészt velük töltjük, emellett szeretünk kirándulni, a természetben lenni.