5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapKultZónaElindult a Csorba Győző-emlékév

Elindult a Csorba Győző-emlékév

Nagyszabású rendezvénysorozattal emlékezik a város a száz éve, 1916-ban született Csorba Győzőre. A programok célja, hogy megismertessék a pécsiekkel az író-költő munkásságát, közelebb hozzák mindenkihez a helyi irodalmi életet.

A péntek délelőtti ünnepélyes sajtótájékoztatóval hivatalosan is megnyílt a 2016-os Csorba Győző – emlékév a Tudásközpontban. A Csorba Győző Könyvtár igazgatója, Miszler Tamás, a szervező Csorba Győző Társaság elnöke, prof. dr. Nagy Imre irodalomkutató, és dr. Őri László, Pécs alpolgármestere együtt méltatták az egykori pécsi díszpolgár költő-irodalmárt, és egyben bemutatták az idei programsorozatot is.

Dr. Őri László, Pécs alpolgármestere szerint a legfontosabb, hogy a fiatalok megismerkedjenek Csorba Győzővel, hiszen a közeljövőben ők lesznek azok, kiknek kötelességükké válik a költő hagyatékának, emlékének ápolása.

Köszönetet mondott a Csorba Győző Társaságnak kezdeményezésiért és munkájáért, hozzátéve, hogy a város várhatóan több százezer forinttal fogja segíteni a programszervezést, a kiadványok terjesztését.

Csorba emlékév megnyitó 2

Miszler Tamás, a Csorba Győző Könyvtár igazgatója szerint a programsorozat elsődleges céljai közé tartozik, hogy a pécsieket minél jobban bevonják a rendezvényekbe, amelyeket nem a könyvtárépületben szeretnének tartani.

Elmondta, már márciusban elkezdődnek a programok, az emlékévet pedig november 21-én zárnák le, egy nagyszabású irodalmi konferenciával.

A tervezett programok között szerepel többek között egy szavalóverseny, amire iskolásoktól nyugdíjasokig mindenkit várnak, a fiataloknak egy slam-poetry verseny, kiállítások. A szervezők felkértek pécsi, pécsi illetőségű zenészeket is, alkossanak egy művet Csorba-szövegre.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő