Erősödik a fesztiválélet Pécsen is

Rengeteg fesztivált és kulturális programot rendeznek idén is Magyarországon, amiben Pécs is aktívan részt vesz. A POSzT és a Zsolnay Fényfesztivál a legjobbak közé emelkedett, de a várostól nem messze Komló is kiemelt szerepet kapott Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár országgyűlésen tartott keddi beszédében.

Az országgyűlés napirend utáni felszólalásán dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár szólalt fel, aki a Minősített Európai Fesztivál díját elnyerő magyar rendezvényeket is megemlítette, így a Pécsen zajló POSzT sorozatot és a Zsolnay Fényfesztivált is.

A nagysikerű POSzT a legjobbak közé került

Az államtitkár szerint az új színvonalas kulturális fesztiválok létrejöttében és a hagyományos rendezvények látogatásaiból is mérhető, hogy igenis van igény a hasonló programokra, és már minden adott is hozzá, hogy ezt előteremtsék.

Hoppál Péter megemlítette a Komlón zajló KASZT – Komlói Amatőr Színházi Találkozó – rendezvényét is, mely harmadik éve arat óriási sikert, a látogatók pedig rendre megtelítik az előadásokat. Az új sorozat csütörtökön indul és négy napig tart.

A KASzT iránt is nagy az érdeklődés

A baranyai város ad otthont a hétéves Komlói Kolbásztöltő Fesztiválnak is, de az idei Kodály-évhez kapcsolódó hagyományos Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivál sem marad el. Nagy a várakozás és jelentkezés az idén elsőként megrendezett komlói Hét Domb filmfesztiválra, a kormány tízmillió forinttal támogatja a rendezvényt.

A kormány hét éve dolgozik a vidéki városok és a főváros kompetenciáinak kiegyenlítésén, nem is sikertelenül. A gazdasági-ipari beruházások, a bérfejlesztés, a „Modern városok” program mind-mind ezt bizonyítják.

Hoppál Péter országgyűlési képviselőként és kulturális államtitkárként is szívügyének tekinti a magyar emberek kulturális egyenjogúságát, mindamellett a fővárosi zászlóshajó fesztiválok költségvetését is támogatta az elmúlt években.

Hoppál Péter tartott beszédet az orsszággyűlésen

A Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Café Budapest, a Mitem Nemzetközi Színházi Fesztivál csaknem kétmilliárdos éves költségvetési támogatása mellett az elmúlt években bevezették a vidéki kulturális fesztiválkeretet, amely tavaly 250, idén 500, a jövő évi költségvetésben már 750 millió forintnyi összeggel biztosítja a vidéki nagy fesztiválok előre tervezhetőségét, természetesen az NKA pályázati kereteiben rendelkezésre álló források által.

Ebből az 500 millió idei összegből idén 46 kulturális fesztivál és esemény megrendezését támogatta a kulturális kormányzat.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés