Északi esszencia: Amorphis ismét Magyarországon

A hosszú téli éjszakák és az ütős röviditalok találkozása külön kategóriát teremtett a pszichológiában: a skandináv depresszió fogalmát. Arra, hogy minden rosszban van valami jó, szintén megszületett a megfelelő példa a messzi Északon: a skandináv metál. A műfaj egyik legizgalmasabb zenekara, a finn Amorphis éppen a borongós nappalok és a hosszú éjszakák idején látogat Budapestre január 8-án.

hirdetés

Az Amorphis ezúttal a Club 202-ben ad koncertet. A csapat szinte hazajár Magyarországra, legutóbb tavaly a Hegyalja Fesztiválon játszott.

Az Amorphis története tükrözi azt az utat, amelyet a melankolikus-atmoszferikus dark rock metál formációk közül sokan bejártak. A skandináv depresszió által diktált, sötéten feltörő düh a death metal tipikusan hörgő énekstílusával szólal meg, elemi erejű és tisztító hatású indulatokat felszabadítva – erre épített az Anathema, a Katatonia vagy az Opeth is.

Az Amorphis képes volt arra, hogy nyers és sötét indulatot megzabolázva a zenével és a szöveggel mélyebb kapcsolatba kerüljön, a dühöt a szövegvilágban is fanyarul szomorkás melankóliává szelídítse, a zenét pedig progresszív és/vagy pszichedelikus irányokba tágítsa.

Az Amorphist megalakító fiatal finn zenészek már bemutatkozó albumukkal, az 1992-es The Karelian Isthmus-szal zúzós és hörgős death metál korongot készítettek, igaz, azzal még nem tűntek ki markánsan a skandináv zenei környezetből. Az újabb és újabb albumok – a nagy sikerű Tales from the Thousand Lakes (1994), az Elegy (1996), a Tuonela (1999), az Am Universum (2001) – viszont már következetesen járta végig azt az utat, amelyen az Amorphis a legnagyobbak skandináv rockbandák egyikévé vált.

A csapat nagyságát, egyben zenéjének egyre igényesebb és bonyodalmasabb alakulását a stílus leírására alkalmazott meghatározások sokasága is jól mutatja. Mostanra körülbelül ott tartanak, hogy a progresszív metál, a folk metál, a pszichedelikus és melankolikus dark metál fogalmaival nagyjából-egészében együtt lehet jellemezni az Amorphist.

A legutóbbi albumokon – Eclipse (2006), Silent Waters (2007), Skyforger (2009) és a mostani koncertkörúton megutaztatott The Beginning of Times (2011) – egyetlen torokból, az impozáns megjelenésű, csaknem földig érő rasztafrizurát viselő Tomi Joutsen torkából törnek fel a dallamos énektémák és a dühösen morajló hörgések, ugyanakkor az atmoszférateremtő zenei megoldások eszköztárában a billentyűs és a fúvós motívumok is bármikor feltűnhetnek.

Az Amorphis abban is merész, hogy mélyen és már-már mániákusan elkötelezett a finn mitológiai hagyomány megörökítése és folyamatos megjelenítése mellett. Már első kiugró sikerük, a Tales from the Thousand Lakes is a finn nemzeti eposz, a Kalevala motívumaira épült, az Elegy a Kanteletar című népköltészeti gyűjteményből is bőséggel merít. Legutóbbi albumaikon a Kalevala motívumai már egyes szereplőkhöz kötve sűrűsödnek össze: az Eclipse Kullervo, a Silent Waters Lemminkäinen alakja köré épül.

Ennek is köszönhető az a félig tréfás, de valójában teljességgel komoly meghatározás, amely szerint a Amorphis jelenlegi felállásában – Tomi Joutsen (ének), Esa Holopainen (gitár), Tomi Koivusaari (gitár), Niclas Etelävuori (basszusgitár), Santeri Kallio (billentyűsök), Jan Rechenberger (dob) – nem mást, mint egyfajta “kalevala metált” játszik.

A január 8-ra a budapesti Club 202-be szervezett koncert egyik előzenekara, a The Man-Eating Tree a Sentenced egykori dobosa, Vesa Ranta köré szerveződött. A második bemelegítő csapat a progresszív metált játszó norvég Leprous lesz.