5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapAbszolút PécsFelnőttek vidámparkja Uránvárosban

Felnőttek vidámparkja Uránvárosban

Az Üres Tér Társulat szeretettel vár mindenkit szeptember 13-án, kedden délután hat órakor az uránvárosi Olimpia Üzletház előtti térre, ahol ismét megrendezik a Kioldások Vidámparkja elnevezésű közösségi alkotó akciót.

A rendezvény az idén június 4-én tartott Kioldások Vidámparkjának folytatása, amely a vártnál nagyobb sikert aratott mind az odaérkező érdeklődők, mind a lakosság körében – közel százharmincan vettek részt az első alkalmon. A szervezők remélik, hogy a szeptemberi folytatás is hasonló sikereket könyvelhet el.

Kedden az Üres Tér Társulat mellett fellépnek a Retextil, a Labor és a SosemArt tagjai, valamint az Endresz György utcai Napközi Otthon lakói is. A délután folyamán a résztvevők az Olimpia Üzletház előtti területről a Szilárd Leó térig vonulnak majd – színházi előadás, körtánc, versek és játékok kísérik végig az úton a vonulókat.

A program nem csupán vonulásból áll, a látogatók az út folyamán aktív részeseivé válnak a különböző előadásoknak. A rendezvény fő célja maga a „kioldás”: a szervezők a játék és a művészet eszközeivel élve szeretnének minden látogatót kiszakítani a mindennapok egyhangúságából.

Czimermann Zsuzsanna írása.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő