Felvirágoztatnák a pécsi operát

Gulyás Dénes, a Pécsi Nemzeti Színház operatagozatának vezetője komolyan eltökélt a tagozat fejlesztésében, s évente két új bemutatóval jelenne meg a deszkákon. A cél érdekében külső forrásokra is számít, ezért alapítványt hozott létre a minap.

– Rost Andrea személyében nemcsak világsztár lép fel a küszöbön álló pécsi operagálán. A művésznő a tagozat felvirágoztatásáért életre hívott szervezet alapítói között is jelen van. Hogyan sikerült megnyerni a cél érdekében a messze földön híres szopránt?
– A Pécsi Operáért Alapítvány célja, hogy a jövőben a tagozat működtetésében nemcsak az önkormányzati támogatásra szeretnénk támaszkodni, hanem gazdasági szereplők, magánszemélyek, művészek segítségére is szükségünk van. Marton László rendező, Rost Andrea operaénekes, Rátgéber László mesteredző és Komlósi László Imre egyetemi rektorhelyettes személyében olyan alapítókat kerestem, akik lehetőség szerint a legszélesebb kapcsolati hálóval rendelkeznek. Azért vállalták el a felkérést, mert hisznek abban, hogy a pécsi operajátszás, operakultúra megmaradhat és fejlődhet.

– Milyen célokért harcolnak majd elsősorban a szervezet segítségével?
– Fejleszteni, bővíteni szeretnénk a tagozatot. Vissza szeretnénk nyerni az operabarátok bizalmát, magas színvonalú előadásokat szeretnénk bemutatni. Szerintünk ugyanis rendkívül fontos az embert formáló, értékes és értékteremtő kultúra terjesztése, minden szóba jöhető fórumon, színházban, koncertteremben és iskolákban. Emellett fontos hangsúlyt helyezünk majd az ifjú tehetségek felkutatására, fiatal zeneművészek felkarolására, művészetoktatás támogatására is. Többek között számítunk majd azokra a fiatalokra, akik az egyetem művészeti karának általam vezetett opera tanszakáról kerülnek ki.

– Ha már elkezdődött a szervezőmunka, hogyan képzeljük el a konkrét lépéseket?
– Természetesen az a legfontosabb, hogy pénzt szerezzen az alapítvány. Elsődlegesen népszerűsítő rendezvényeket tartunk, hogy az opera ismét ismertté váljon; erre jó példa az a gála, amelyben nemsokára része lehet a pécsi közönségnek. Emellett fiatalok számára, iskolákban népszerűsítjük kollégáimmal a tagozatot, beavató előadásokat szervezünk, énekversenyt indítunk. Ez utóbbin a győzteseket szerepekkel, azaz lehetőségekkel jutalmazzuk. A fentiek mellett rengeteg céget, társaságot kerestünk már meg, s bízom benne, hogy lesz is támogatás. Egyértelmű célunk, hogy évente két produkciót állíthassunk ki; így a művészek számára is munkát tudnánk adni, s a kultúrabarátokat örvendeztetnénk meg. Nem másodlagos az sem, ha majd évente két darabunk lesz műsoron, a színház is nagyobb mértékű állami támogatáshoz juthat hozzá.

– Egyik-másik vállalkozás, gazdasági szereplő bizonyosan szívesen támogatná az operát, pénze nem soknak lehet erre a célra. Más segítségre is számítanak?
– Mindenfajta segítségre nyitott a társulat, s éltünk is már hasonló megkereséssel. Ha például egy faipari cég jelentkezik, hogy biztosítani tudja a díszletek alapanyagát, szívesen vesszük. Ha a kellékeket, a jelmezeket, a gépészeti munkákat olcsóbban vagy ingyen meg tudjuk szerezni, már nyertünk.

Hirdetés