6 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapKultZónaGanxsta Zolee és a Kartel: új felállás, új lemez

Ganxsta Zolee és a Kartel: új felállás, új lemez

December 29-én a PeCsa Music Hallban, a Tetoválók Éjszakáján mutatja be új albumát a budapesti közönségnek Ganxsta Zolee és a Kartel. A Hatalmat a népnek! című, a szokásoknak megfelelően olykor brutálisan kemény anyagon a frontembert több új társ is kíséri.

Döglégy (Ganxsta Zolee) az MTI-nek elmondta, hogy a legutóbbi lemez megjelenése, 2009 óta kerestek megfelelő kiadót, amely biztosítani tudja a csapat számára a hátteret. Megjegyezte: nem rajtuk múlt, hogy várni kellett a megjelenéssel, hiszen menet közben több kiadó is „befuccsolt”, amíg rátaláltak a Hunnia Recordsra.

„Annyi jó legalább volt a dologban, hogy az új számok ki tudták forrni magukat, és volt idő megszervezni a vendégelőadókat is” – jegyezte meg a frontember. A Hatalmat a népnek! című anyagon Majka (Majoros Péter), Curtis (Széki Attila), Funktasztikus (Csató Adorján), Siska Finuccsi (Losonczi Szilveszter) és Plazma (Németh Zoltán) is rappel, Dér Heni pedig énekel az egyik számban.

A Kartel felállása alaposan kicserélődött a három évvel ezelőtti album, az Amikor már azt hitted, hogy vége óta. Távozott OJ Sámson (Sámson Gábor) és Steve (Bándi István) is, az alapemberek közül Ganxsta Zolee mellett csak Big Daddy L (Kalmár László) maradt, a korábban a Fényes Ösvény nevű kísérőzenekarban játszó Gajdacsi Gábor (gitár) „főtaggá” vált, csatlakozott továbbá Kiszin Miklós (basszusgitár), valamint Markó Ádám (dob).

„Barátságban váltunk el OJ-től és Steve-től, annyi történt, hogy a Kartel tizenöt éven át megszokott működési elve kifulladt, az egészet új alapokra kellett helyezni. Gajdacsi Gabi, Kiszin Miki és Markó Ádám olyan lendületet hozott, hogy most valósággal szárnyalunk: másfél éve járjuk a klubokat és a fesztiválokat így együtt, és olyan hardcore hiphop gangszter rap van, hogy leszáll az arcunk” – fogalmazott Döglégy.

Hangsúlyozta, hogy a szövegeiben továbbra sem politizál, mert nem tartja jónak, ha egy zenekar mélyrehatóan ezzel foglalkozik. „Azért azt mindig elmondom, ha másként nem, egy-egy utalással, mit gondolok a körülöttem zajló folyamatokról, az országról, mert ezekre a dolgokra muszáj reflektálni. Ezt tettük most a címadó számmal, a Hatalmat a népnek!-kel is”.

Változást jelent viszont, hogy a zenekarral a kezdetektől producerként dolgozó Pierrot írta valamennyi zenét – akárcsak a 2000-es évek közepéig -, és ő volt a hangszerelő, a zenei rendező is. Négy számban társzeneszerző Gajdacsi Gábor, a gitáros, így volt ez a Mitiszó? című hiphop-darabbal, amely a nyári fesztiválszezon egyik slágere volt.

„Stílszerűen a boltokban is kapható lesz ágyasszilva és mézes birs ízben a Ganxsta Pálinka, amely pusztaottlakai gyümölcsökből készült” – újságolta a rapper.

A lemezbemutató koncert december 29-én a PeCsa Music Hallban lesz, a Tetoválók Éjszakája elnevezésű rendezvény keretében. Ganxsta Zolee az MTI-nek elmondta, hogy a koncerten fellép velük a mezőkövesdi Funktasztikus is, akárcsak másnap Miskolcon.

Ganxsta Zolee beszámolt arról, hogy gőzerővel készül az F.O. System december 21-i koncertjére is, amelyen dobolni fog a Petőfi Csarnokban fellépő kultikus gothic-rock csapatban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő