Gloria Estefan történelmet írt

Gloria Estefan lett az első női előadó az amerikai latin kislemezlista történetében, aki azonnal az élen nyitott.

Az 54 éves sztárénekesnő Hotel Nacional című dalával foglalta el rögtön megjelenése után a listavezető pozíciót a Billboard US Latin Singles Chart-on. A szám Estefan friss, Miss Little Havana című albumán található – írta szerdán a BBC online hírszolgáltató (bbc.co.uk).

Korábban csak férfiaknak sikerült már az első héten a latin slágerek számára 1986-ban indított amerikai kislemezlista élére kerülniük. Gloria Estefan eddigi karrierje során 90 millió albumot adott el. A kubai-amerikai énekes még az 1970-es években, a Miami Sound Machine tagjaként lett ismert.

A művésznek a “rendes” amerikai kislemezlistát is sikerült már vezetnie: 1989-ben a Don’t Wanna Lose You című slágerrel. Gloria Estefan eddig hét Grammy-díjat gyűjtött be, 2008-ban zenei tevékenysége elismeréseként Latin Grammyt kapott.

A most az élen nyitott Hotel Nacional című dalának szövege vegyesen angol és spanyol nyelvű; ez összességében Estefan tizenötödik első helyezése a Billboard latin listán.

Hirdetés