Egyelőre nagy a keveredés a pécsi kézművesek háza táján. Az iparművészeti remekektől a filléres bóvlikig mindent megpróbálnak eladni. A magyar népi gagyit gyártók helypénzei nélkül viszont ráfizetéses lenne tető alá hozni a vásárokat. Így patthelyzet van.
Egyre-másra szerveződnek a pécsi fesztiválok; idén például annyi kirakodós rendezvény volt a városban, mint soha korábban. A karneváli hangulat azonban nemcsak a koncerteknek, lacikonyhásoknak, bor- és pálinkaárusoknak volt köszönhető; a rendezvényeket időről időre olyan pavilonok színesítik, amelyekben a legkülönbözőbb kézműves termékeket lehet megvenni.
A legszebb, már-már múzeumi vitrinekbe kívánkozó alkotások, díszes, munkaigényes, egyúttal drágább darabok mellett azonban egyre nagyobb számban vannak jelen az olyan termékek is, amelyek a gagyi kategóriáját súrolják. Főként a nagyobb, piaci alapokon működő rendezvényeken találkozhatunk olcsó gipsztermékekkel, agyagfigurákkal, a jól ismert mézeskalács figurákkal, távol-keleti fazekas munkákkal és a szittya-biznisz jól ismert kellékeivel.
Tisztában vannak mindezzel az igazi népművészek, a pécsi iparművészek és a szervezők is, de nemigen tudnak mit tenni ellene. Kénytelenek együtt árulni a bóvlisokkal, még akkor is, ha ezzel saját alkotásaik értékét „csökkentik”. Azt mondják, ha a magyar bóvlit árusítók nem lennének, ők maguk nem tudnák kifizetni még a helypénzeket sem.
– Jómagam igyekszem a jobb helyeket a tanúsítványokkal, iparművészeti díjakkal kitüntetetteknek adni, míg a tömegtermékekkel vagy ahhoz hasonló árukkal jelentkezőket a sor végére száműzöm – mondja a pécsi vásárokat szervező Baka Sára (képünkön). Ő újabban a Zsolnay Művészeti Piacot szervezi; ezen ugyanakkor csak a magas minőségen dolgozó művészek jelenhetnek meg.
– Az utóbbi pár évben váltak népszerűvé a kézműves termékek, s ma még sajnos nagy a keveredés a piacon. Idővel reményeink szerint letisztul a kép, s külön piacuk lesz az igaz kézműveseknek, a hobbiművészeknek és a tömegipari termékeket árusítóknak is. Jó lenne, ha például a helypénzek kiszabásánál előnyt élveznének a valódi művészek: ők drágább termékeket forgalmaznak, éppen ezért nem tudnak akkora bevételt termelni, mint az olcsóbb portékákkal jelentkezők – magyarázza.
– Megfigyelhető a tisztán kézműves várásokon is, hogy láthatóan kínai termékekkel is próbálkoznak árusok, magam is voltam ilyen környezetben. Többek között ezért, s bejáratott megrendelői köröm miatt már nem megyek ilyen helyekre – mondja a textiltermékeket készítő iparművész, festő Csíki Emese.
Szerinte is illő lenne a jövőben különválasztani a művészeti munkákat az ál-kézműves daraboktól valamilyen módon. Addig viszont marad a kényszerű kompromisszum.
