Hamarosan újra Örökség Fesztivál

Jövő csütörtökön ismét elkezdődik a régió egyik legnagyobb múlttal rendelkező összművészeti programsorozata, az Örökség Fesztivál – Pécsi Napok. A rendezvényen kiemelt szerephez jutnak a városban élő nemzetiségek, megnyílnak Pécs épített örökségének rejtett színterei, de nem lesz hiány a klasszikus, könnyű- és népzenei koncertekben, valamint a családi programokban sem.

– Nagyon patinás, bejáratott, a pécsiek által kedveltté vált ez a rendezvény az elmúlt húsz esztendőben – mondta a fesztivál keddi sajtótájékoztatóján Páva Zsolt polgármester. Kiemelte: az idei programdömpingben is megtalálja helyét e rangos esemény, s most is a bőség zavarával küzd majd, aki minden rendezvényén ott szeretne lenni. Folytonosság és újító szellem jellemzi ezúttal is  a kínálatot – tette hozzá a város első embere.

Az Örökség Fesztivál Pécs és a régió egyik legnagyobb múlttal rendelkező összművészeti fesztiválja, és a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat következő állomása is. Olyan ünnep ez, amelyen a régió különböző nemzetiségei találkozhatnak egymással, a fiatalabb és az idősebb generációk egyaránt jól érezhetik magukat. A fesztivál közel százféle programját a kulturális sokszínűség jellemzi.

Szeptember 16-án, a nyitónapon fúvósgála és Tér-tánc várja azokat, akik a délután folyamán a Széchenyi térre ellátogatnak. A koncert után a nézők maguk is a műsor résztvevőivé válhatnak: a Pécsett elő nemzetiségek tánccsoportjai ugyanis várják mindazokat, akik a hatalmas össztáncukba szívesen bekapcsolódnának.

A hagyományos német és roma napokon szintén a nemzetiségi, kisebbségi kultúráké lesz a főszerep, és az Örökség Fesztivál kiemelt vendégei közé tartoznak Pécs testvérvárosai, Arad és Kolozsvár is. Vérpezsdítő cigány muzsikát hoznak a Dóm térre a Mahala Rai román lakodalmakon edződött tagjai, akiknek zenéjében a tradicionális vidéki cigány muzsika és a bukaresti gettók zenéje keleti motívumokkal, balkáni ritmusokkal, moldáv, török és szerb dallamokkal ötvöződik – időnként egészen populáris felfogásban.

A hazai „ízek” kedvelőinek biztosan nem fog csalódást okozni a székesfehérvári Alba Regia és a pécsi Mecsek Táncegyüttes műsora. A Vers-lábak és Nóta-fák című produkciót a népköltészet, az irodalom és a tánc egymásra hatása ihlette – a műsorban ugyanis megidéződik Petőfi folklórrá vált költészete is. A határainkon túli magyar néptánccsoportok műsorait láthatjuk a Magyarok Kulturális Világfesztiválja keretein belül megrendezett „Forduló” Táncművészeti Gálaműsoron, amelyen többek között burgenlandi, franciaországi, erdélyi és kárpátaljai együttesek is részt vesznek.

A könnyűzenei és jazz-koncertekre is a hazai zenei élet kiválóságai érkeznek. Páratlanul izgalmasnak ígérkezik Szalóki Ági és Borlai Gergő új együttműködése, a Kishúg, melyben az elektronikával megfűszerezett kortárs tánczene az archaikus népzenével keveredik. Fellép a Dóm téren a tavalyi év nagy visszatérője, a Tátrai Band, valamint Vukán György és a Budapest Saxophone Quartet is, a Barbakán várárokban pedig a hazai world music egyik „nagyágyúja” az Anselmo Crew ad majd koncertet.

Természetesen idén sem múlhat el Örökség Fesztivál a legnépszerűbb helyi zenekarok fellépése nélkül. Itt lesz a fiatalok favoritjának számító 30Y – ők tíz éve éppen a Sétatéren adták az első koncertjeik egyikét –, de fellép a No More Blues, Takáts Esztertől és Szalay Tamás bőgőstől pedig ez alkalommal a Dalok belső használatra című műsort hallhatjuk.

Az Örökség Fesztivál – Pécsi Napok programsorozatban évek óta kiemelt szerephez jut a város épített öröksége is.

A Kulturális Örökség Napjain a város azon terei is megnyílnak, amelyek év közben rejtve maradnak a látogatók szeme elől: különleges időutazásban vehetnek részt mindazok, akik ellátogatnak az ókeresztény sírkamrákhoz, felkaptatnak a pécsi Városháza tornyába, vagy megcsodálják az ország első nyilvános gyűjteményének, Klimo György püspök könyvtárának gyönyörű barokk termeit is.

A Pécs „peremén” élők ugyancsak színes programokra számíthatnak: az Istenkúti Közösségi Házban Szigligeti Ede Liliomfiját játsszák amatőr színjátszók, a Patacsi Művelődési Házban Gregorovics Tamás és Stubendek Katalin adnak musical-estet, a zöldbe vágyók pedig szervezett túra keretén belül kirándulhatnak a Jakab-hegyre.

Az Örökség Fesztivál szervezői idén is gondoltak a gyermekekre: a legkisebbeket naponta kreatív játszóház várja a Sétatéren, délelőttönként pedig zenés mesejáték és bábelőadások (a Vaskakas, a Kabóca és a Ciróka Bábszínházak közreműködésével) szórakoztatják az aprónépet.

Szüreti időszak lévén, az Örökség Fesztivállal egy időben kerül megrendezésre a IV. Bordal Világfesztivál Pécsett és a Siklós-Villány Borút településein, de a borkultúra szerelmeseit várja a szüreti felvonulással, kézműves vásárral és bordal-műsorokkal kecsegtető Szőlő és bor ünnepe is.

Hirdetés