5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaHarminc nyári estére vár a Siklósi Várszínház

Harminc nyári estére vár a Siklósi Várszínház

Nyolc produkcióval harminc nyári estén kínál tartalmas időtöltést idén a kulturális élményekre vágyó közönségnek a Siklósi Várszínház, amely Pindroch Csaba és Verebes Linda Mr. és Mrs. című előadásával június 23-án kezdi meg az évadot a Dél-Dunántúl legnépszerűbb várában.

Balikó Tamás, a Siklósi Várszínház Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője az MTI érdeklődésére elmondta: a tavaly 1,6 milliárd forintból megújult és évente 80-100 ezer látogatót fogadó dél-baranyai vár udvarán és kertjében három saját, két vendég-, egy táncszínházi előadást és két koncertet kínálnak a közönségnek.

A direktor kiemelte, hogy saját produkcióként kerül műsorra A Tenkes kapitánya című musical Stohl András főszereplésével, Rostand Cyrano című színműve, valamint a Jókai Mór regénye alapján készült, A kőszívű ember fiai című zenés játék. A Tenkes kapitányát Balikó Tamás, a Cyranót Szikora János, A kőszívű ember fiait Korcsmáros György rendezi.

A kínálatot a Mr. és Mrs. című darab, Zsurzs Kati Andersen A vadhattyúk című meséje nyomán színpadra vitt gyermekelőadása, a Honvéd Táncszínház és Zenekar Csárdás! – A kelet tangója elnevezésű táncműsora, Malek Andrea és Boban Markovic koncertjei gazdagítják.

Balikó Tamás reményét fejezte ki, hogy a 700 éves várba illő, színvonalas kikapcsolódást, szórakozást ígérő, élménydús programok felkeltik a nyári hónapokban elsősorban a napsütés és a vízpartok iránt sóvárgó turisták érdeklődését is, és a várszínház idővel országosan ismert „kulturális zarándokhellyé” válik.

Úgy vélte azonban, e cél elérése komoly kihívást jelent számukra egy olyan időszakban, amikor az országos programkínálat rendkívül gazdag, a gazdasági válság miatt pedig csökkennek a támogatások és szerényebb a „kulturális fogyasztás” is.

Az igazgató elmondta, hogy a Siklósi Várszínház előadásainak 2011-ben 11 ezer nézője volt, idén 26 ezres közönséggel számolnak. Az elmúlt évet mintegy 20 millió forintos veszteséggel zárták.

Balikó Tamás a hiány keletkezését a marketingre, az intézmény népszerűsítésére használható források elégtelenségével, így a vártnál szerényebb vendéggel, valamint azzal magyarázta, hogy 10 millió forintot kellett költeniük a működéshez szükséges technikai feltételek megteremtésére. Idén azonban már pozitív mérleggel, 110 millió forint bevétellel és 83 millió forint kiadással számolnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő