Hirdetés

A PTE Zeneművészeti Intézetének fúvószenekara, a Zsolnay Wind Orchestra a cseh kulturális minisztertől vehette át a Prágai Nemzetközi Fúvószenekari Verseny szinte valamennyi díját.

A PTE Zsolnay Vilmos Fúvószenekar (ZsWO) a 21. Prágai Nemzetközi Fúvószenekari Fesztiválon (21st International Festival of Wind Orchestras Prague) a kategóriája legjobb zenekara lett, a kötelezően előadandó mű legjobb interpretációját tudhatja magáénak, valamint a teljes verseny legjobb zenekarának a díját, azaz a nagydíjat is megkapta.

A díjakat a zenekar karmestere, Major András vette át Antonín Staněk cseh kulturális minisztertől. A versenyen való részvétel az egyetem Általános Orvostudományi Karának támogatásával jöhetett létre. Értékelésében a zsűri kiemelte, hogy a Zsolnay Wind Orchestra volt az egyetlen, amely a pontos kottahűség (tempó, ritmus, egyéb utasítások) mellett az eredeti zeneszerzői szándékot is közvetítette a hangulatok, a színek és az atmoszféra tekintetében.

A zenekar

A Bizottság írásos véleménye hangsúlyozza a szólisztikus teljesítményeket – utalva a zenészek kiemelkedő kvalitásaira – ugyanakkor méltatja az apró részletek kidolgozottságát a kamarazenei pillanatokban. Kiemeli továbbá a zenekari hangzás egyensúlyát, a szólamok arányait és a dinamikai tartomány teremakusztikai adottságokhoz való tökéletes alkalmazkodását.

A zsűri megfogalmazása szerint Major András karmester kivételes érzékkel
irányította zenekarát.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét