Hatalmas siker: pécsi író sorozatterve nyerte az HBO nemzetközi díját

A MIDPOINT TV Launch néven futó sorozatfejlesztési tréningre összesen 9 terv kerül be minden évben Közép-Kelet-Európából. 2021-ben ez sikerült az Elephant (Elefánt) című magyar projektnek is, amely Csicskár Dávid pécsi származású író-rendező kreativitását dicséri. A nem mindennapi mezőnyből ráadásul győztesként került ki az ötlet az Észtországban megtartott zárórendezvényen, ezzel pedig az alkotók 5 ezer dollárt és nemzetközi hírnevet szereztek, hála az HBO-nak. 

Természetesen első kérdésünk Csicskár Dávid felé az volt, hogy ez az elismerés ahhoz vezet-e, hogy az HBO meg is veszi a sorozattervet. A szakembert azonban sajnos köti a titoktartási kötelezettség, így erre nem válaszolhatott. Azt viszont elárulta, hogy nagyon

nagy az érdeklődés nemzetközi szinten a sorozatterv iránt, így bízik benne, hogy külföldi segítséggel sikerül majd itthon megvalósítani.

Mint mondta, anyanyelvünkön, magyaroknak, hazai alkotókkal és szereplőkkel szeretnék elkészíteni a sorozatot, Zachar Balázs producerrel közösen. Aztán persze jó lenne, ha több országban is bemutatnák – tette hozzá.

– Itthon kevés lehetőséget látok fiatal rendezőként, íróként még azért el lehet helyezkedni ilyen-olyan produkcióknál. De nehéz finanszírozást találni egy ilyen kissé provokatív, tabukat döntögető témájú alkotáshoz, hiszen a tervem egy alkoholista anyáról szól, akinek egy ponton túl nem a családja az egyetlen boldogsága, hanem elkezd kicsit saját magával is foglalkozni. Ráadásul nem is kifejezetten dráma, hanem fekete humorral fűszerezett sorozat. Ezt mind a közszolgálati, mind a kereskedelmi csatornák számára nehéz vonzóvá tenni. Abban bízom, hogy a siker kapcsán a magyar HBO nyit felénk – fogalmazott Csicskár Dávid.

Azt is elmondta, hogy 5 ezer dollár a filmszakmában jelképes összegnek számít, inkább az jelent nagy örömöt, hogy a sorozatterv most nemzetközi hírverést kap. Úgy fogalmazott, az által, hogy a híres csatorna jó véleményt alkotott a projektről, sokkal több helyre be lehet majd kopogtatni.

Csicskár Dávid

A magyar projekt az elismerést „az érthető és élvezetes vígjátékforma keretein belül egy nagy kihívást jelentő probléma rendíthetetlen feltárásának intelligens megközelítéséért, számomra pedig a szenvedélybeteg főszereplő iránti érezhető szeretetért és ragaszkodásért kapta” – mondta Steve Matthews a tallini eseményen, aki az HBO cseh ágazatának nevében átadta a nyereményt.

Csicskár Dávid
Pécsett született, alapszakon a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Filmtudományi és Vizuális Tanulmányok tanszékén végzett, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett mesterdiplomát. Elmondása szerint mindig is tudta, hogy nem az elméleti része érdekli a filmezésnek. Budapesten először a televíziós műsorgyártásba tanult bele, elkezdett nagyobb sorozatokban közreműködni íróként, majd rendezőként. Ezután, 2010 körül kezdett saját filmeket és sorozatokat írni és rendezni. A nemzetközi mezőnyben jól szereplő projekt mellett jelenleg is több terven dolgozik párhuzamosan. Zachar Balázzsal és a Proton Cinemával több mint egy éve kezdtek el összedolgozni: a producer pályázatokra nevez, potenciális támogatókkal tárgyal, míg Csicskár Dávid a kreatív munkára összpontosít.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés