8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapKultZónaA hazai németek legrangosabb elismerésében részesült a pécsi újságírónő

A hazai németek legrangosabb elismerésében részesült a pécsi újságírónő

A Magyarországi Német Önkormányzatok Napján minden esztendő januárjának második szombatján ünneplik az első ízben 1994 decemberében megválasztott kisebbségi önkormányzatok megalakulásának évfordulóját. Ez alkalomból 2019. január 12-én délután, a Budapest Kongresszusi Központban rendezték meg a gálaműsort és adták át a hazai németek legmagasabb kitüntetését, a „Magyarországi Németségért Arany Dísztűt”. A díjazottak között a baranyai Gerner Éva és Emmert József is szerepelnek.

A díjazottak között volt dr. Gerner Éva, pécsi újságíró, szerkesztő-műsorvezető. Gerner Éva a Tolna megyei Bátaszékről származik, Pécsett él és dolgozik. Egész pályáját a német nemzetiségi újságírásnak szentelte.

A pécsi Leőwey Klára Gimnázium Német Nemzetiségi Tagozatán érettségizett, majd germanisztikát és történelmet tanult a greifswaldi Ernst Moritz Arndt Egyetemen. Már gimnazistaként lelkesen követte a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiójának 1978-ban indult német nemzetiségi műsorát, amellyel először riportalanyként került kapcsolatba. Akkoriban még maga sem tudta, hogy hosszú időn át a német szerkesztőség lesz a munkahelye. 1984 óta dolgozik az Unser Bildschirm című német nemzetiségi magazin szerkesztő-műsorvezetőjeként. Újságíró-iskolát, számos szakirányú továbbképzést végzett el. Filmjeiben szívesen foglalkozik a magyarországi németek történelmével, néprajzával, nagy örömmel veszi, ha nyelvjárást használva készíthet interjút.

Arany Dísztű kitüntetésben részesült Emmert József is, aki 1963-ban született a Baranya megyei Véménden, jelenleg Baján él és dolgozik. A magyarországi németség érdekében kifejtett tevékenysége mindenekelőtt a zenei és tánchagyományok továbbéltetéséhez kapcsolódik.

Fiatal éveiben több szálon is kötődött Pécshez, ahol közép- és főiskolai tanulmányai mellett nagy hangsúlyt fektetett a hagyományápolásra: 17 esztendőn át kísérte harmonikán a Leőwey Táncegyüttest, 15 éven működött közre hagyományőrző néptánctáborokban és táncházakban, évtizedeken át volt tagja a Schütz Zenekarnak. A Magyarországi Német Fiatalok Közösségének alapítói közt volt, ő vezette az említett ifjúsági szervezet egységeként létrejött véméndi baráti kört, részt vett szülőfaluja német nemzetiségi önkormányzatának munkájában, továbbá a Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa Kórus Szekciójának alelnöke is volt. Jelenleg a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja Közművelődési Intézményegységét vezeti, és harmonikán kíséri az iskola tánccsoportját, kórusát, valamint a bajai Rosenkranz Kórust.

A harmadik díjazott a Fejér megyéből származó Fuchs János, akinek legfőbb
küldetése a magyarországi német hagyományok ápolása, megtartása és továbbadása.

Az idei évben tizenhatodik alkalommal adták át a Baranya megyei Szederkényből származó írónőről elnevezett Koch Valéria Díjakat, melyeket magyarországi német középiskolások kaphatnak meg kiemelkedő iskolai teljesítményük és nemzetiségi területen végzett munkájuk alapján, valamint friss diplomások német nemzetiségi témában megírt kiváló diplomamunkájukért. Az idén öt fiatal kapta meg a díjat, köztük négyen Baranyából származnak. A pécsi Klász Bettina (a pécsi Koch Valéria Iskolaközpont tanulója), a babarci Stefán Petra (a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Gyakorló Szakgimnáziumának tanulója), a sombereki Berek Bernadett (a bajai Eötvös József Főiskola végzett hallgatója) és a mecseknádasdi Sós Gabriella (a Pécsi Tudományegyetem és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem végzett hallgatója), valamint az újhartyáni Szolnoki Vivien (a budapesti Német Nemzetiségi Gimnázium tanulója), vehették át kitüntetésüket.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő