Helstáb Martin: „Csodálatos, hogy a járvány lelassítja az értéktelen filmek gyártását”

Helstáb Martin pécsi független filmes hosszú évek óta sorra zsebeli be rövid animációs filmjeiért az országos és nemzetközi díjakat. A napokban egy hosszabb kreatív-szakmai szünet után Martin újra tarolt egy fesztiválon, az pedig lassan már tényleg vicces lesz, hogy mennyire nem meglepő ez. A sokadik szakmai siker kapcsán beszélgettünk vele, de nem a filmekről.

A napokban a járvány miatt online megrendezett IV. Ceglédi Filmfesztiválon Helstáb Martin pécsi filmrendező új, de szokás szerint sajátos, meredek fordulatokkal teli, szürrealista felhangoktól sem mentes „Tort ül a kondor” című kisfilmjének – ami a Kaposvári Egyetemre készült diplomafilmje is egyben – több díjat is megítélt a zsűri. A film az animációs kategória második helyét, valamint a Magyar Hollywood Tanács különdíját, „Hollywood Aranycsillagát” kapta.

Martin két éve jelentette be, hogy szünetet tart

Ez már bőven nem az első ilyen eset: 2017-ben és 2018-ban is hírt adtunk arról, hogy a fiatal alkotó filmjeit mennyire bírta a fesztivál szakmai zsűrije. Martin két éve jelentette be, hogy egy időre visszavonul a filmkészítéstől (aztán elment seprűnyéllel polipra vadászni), a kreatív-szakmai szünet azonban most úgy fest, hogy véget ért. Többek között erről, és persze a koronavírus hatásáról is beszélgettünk a fiatal filmessel.

– Mi történt az elmúlt időszakban? Elég hosszú időre eltűntél.
– Még 2018 elején egy filmfesztiválon ütött szöget a fejembe, hogy én nem akarok ennek a filmes közegnek a részese lenni. A visszavonulásom első évében tényleg nem csináltam semmi komolyat, csak utazgattam és buliztam. Aztán rájöttem, hogy erre bármelyik hajléktalan képes, és nekem megvan a tudásom és tehetségem ahhoz, hogy valami nagyot alkossak. Nekem csak egy kis sziget kell a művészet tengerén, ahol nyugodtan alkothatok. Másfél éve a Deseda-tó partján jógáztam, mikor megszületett a készülő nagyjátékfilmem alapötlete, azóta minden nap dolgozom rajta, ha tehetem.

Itt egy 2016-os interjúnk Martinnal:

– Mit szólsz hozzá, hogy kaptál újabb díjakat? Számolod még őket? Jelentenek valamit ezek az elismerések neked?
– A díjak és fesztiválok világa csak színjáték a médiának, meg az egyszerűbb filmesek egójának. Egy-egy ilyen döntés a díjakról a filmet egyáltalán nem minősíti, csupán a zsűri ízlését és gondolkodását. Különböző fesztiválokon különböző filmekre van igény. Magyar viszonylatokban azért szeretem jobban azokat a kis fesztiválokat, amikre még nem tette rá a Filmintézet a mancsát, mert ezeken nem az ipari bevésődések alapján értékelik a filmeket.

Ha egyszer Oscar-díjat kapnék, csak annyit kérdeznék: mit rontottam el?

Természetesen mikor egy támogatást pályázok meg, örülök, hogy több oldalon át sorolhatom a díjaimat, de sajnos a pénzeket nem művészeti értékre adják.

Martin, nagyjátékfilmje forgatása közben

– Hogy haladnak a nagyjátékfilmed utómunkái?
– A „Tort ül a kondor” munkálatai most kivettek egy hónapot a nagyjátékfilm, a „Zazongpari” befejezéséből, de az a hihetetlen, hogy másfél év folyamatos munka után még nem untam meg a film világát és mindig nagy izgalomba jövök, ha rá gondolok vagy leülhetek dolgozni rajta. A visszavonulásom óta megváltozott az alkotói attitűdöm, már nem ölöm bele minden időmet a munkába. Fontosabbnak tartom az egészséget, mint korábban, a gép előtt töltött plusz órák helyett inkább felmegyek a hegyre napozni.

– Mit szólsz ahhoz, hogy a filmipart tulajdonképpen teljesen megbénította a járvány?
– Szerintem ez csodálatos, mert a járvány lelassítja az értéktelen tömeggyártott filmek és műsorok gyártását, és talán utat enged a kisköltségvetésű egyedi projekteknek, amik a pénz helyett a gondolatokon alapulnak, megvalósításukban pedig a sablonok helyett a kreativitást alkalmazzák.

Egy díjjal a sok közül, 2017-ben (forrás: Facebook)

– Hogyan lehet szerinted majd kilábalni ebből a szituációból?
– A szakma mentalitásának megváltoztatásával. Hogy végre kitöröljék a fejükből az úgynevezett profi standardokat és az egyes alkotók ne a külső igényeknek akarjanak megfelelni, hanem definiálják újra a saját esztétikájukat. És ez nem zárja ki a közösségi munkát. Ha én otthon egy zöldháttér előtt felveszem, ahogy a levegőbe rugdosok, arra Kuala Lumpurban ráilleszthetnek egy környezetet és Mexikóvárosban hangokat komponálhatnak hozzá.

A technológia végtelen lehetőséget biztosítana, de a filmesek fejben még a tájképfestés szintjén állnak. Lépjünk már át legalább Picassóba!

– Mit tehetnek szerinted az alkotók, kreatív munkát végzők, művészek a járványveszélyben azért, hogy ne maradjanak feladat, cél, munka nélkül?
– Alkossanak! Egyszerű gazdasági döntés vezérli abban az ipart, hogy minél kisebb kockázattal minél nagyobb haszonra tegyenek szert, ezért olyan filmekbe fektetnek, amik agyonfinomítva, díjak vagy nézőszám tekintetében biztos sikert hoznak. A producerek és pénzemberek is elkezdhetnék felfogni, hogy ez a biztonsági filmezés, amikor kiszolgáljuk a nézői és szakmai igényeket, jelen esetben nem működik.

Merjék meglépni azt, hogy az alkotók, azaz egyedi gondolkodók határozzák meg, hogy mit lát a tömeg és ne fordítva. A művészetben nincs helye a demokráciának.

Ahol a többség véleménye a meghatározó, ott a tévében a Barátok Közt, a vásznon meg a Kincsem lesz az etalon.

“A művészetben nincs helye a demokráciának”

– Mi a feladata egy művésznek ilyen nehéz időkben?
– Alkotni! Bátrabbnak lenni, és nem olyan értelemben, hogy szegjék meg a járványügyi korlátozásokat, hanem fejben. Merjenek olyan művészi eszközökkel élni, amik használatáért eddig a szakma kinevette volna őket. Most nem fogják, mert nekik még annyi munkájuk sincs.

– Hogy telnek a mindennapjaid a járványveszélyben?
– Kellemesen nyugalmasak. Lassan egy éve a barátnőmmel éltünk együtt egy kollégiumi szobában, ahhoz képest furcsa volt visszatérni a szüleim házába, ahol a karantént töltöm. Ő hiányzik, de épp ez az az állapot, amiben a legnagyobb alkotásaimat létrehoztam. Szerencsére elég nagy a ház, hogy a családommal ne menjünk egymás idegeire.

Hirdetés