A szeptember 14-től 19-ig tartó első PécsLIT Irodalmi Fesztivál keretén belül olyan neves szerzők és előadók jönnek Pécsre, mint Parti Nagy Lajos, Nyáry Krisztián, Závada Péter, Spiró György, Grecsó Krisztián, Péterfy Bori, vagy épp Dés László. De ez persze még nem minden.

Pécs komoly irodalmi hagyományairól talán még az is tud, aki egyébként nem gyakran lapozgatja a városban élt, alkotott Weöres Sándor klasszikusait, aki nem mélyült el Csorba Győző Pécsről szóló verses meditációiban, aki csak felületesen ismeri a tavaly elhunyt Kossuth-díjas Bertók László munkásságát. És akkor még nem esett szó a hazai kortárs irodalmi közeget immár több mint 60 éve meghatározó Jelenkor folyóiratról, amelynek jellegzetes sárga borítóját nem csak előfizetőik ismerik.

A Jelenkor folyóirat Pécs irodalmi életének biztos pontja

Az ugyanakkor elvitathatatlan, hogy ezeken a hagyományokon, illetve az irodalom népszerűsítésén lehet még erősíteni a városban. Ezzel a céllal indul útjára idén szeptember 14–19. között az első alkalommal megrendezett „PécsLIT” Irodalmi Fesztivál,

ami városszerte 7 helyszínen, több mint 60 programmal várja majd az érdeklődőket.

Miszler Tamás, a fesztivált a Jelenkor folyóirattal közösen szervező pécsi Csorba Győző Könyvtár igazgatója lapunknak elmondta, hogy a céljuk, a gondolat, ami életre hívta a rendezvényt az volt, hogy szeretnék országos szinten, egy saját városi brandet felépítve megmutatni Pécs irodalmi múltját és jelenét.

– Nem egy országos irodalmi vagy könyvtári eseménysorhoz csatlakozva, hanem saját programsorral szeretnénk hallatni magunkról és a városról. Ilyen irodalmi fesztiválja ugyanis Pécsnek eddig nem volt, de kell, hogy legyen. Tovább erősítenék Pécs szerepét az ország irodalmi térképén, de a hosszú távú célunk az, hogy a PécsLIT idővel nemzetközileg is ismert kulturális fesztivállá váljon – mondta Miszler Tamás.

A PécsLIT programsorával minden korosztályt megszólítanak: a 6 napos hagyományteremtő fesztiválon délelőttönként óvodásoknak, iskolásoknak szóló programok, kora délután középiskolásoknak szóló rendhagyó irodalomórák várják az érdeklődőket, míg késő délután többek között elsőkötetes szerzőkkel, népszerű hazai és külföldi írókkal való beszélgetésekre és irodalmi évfordulós írókról, költőkről szóló előadásokra ülhetnek be a nézők.

Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert közös fellépése kihagyhatatlannak ígérkezik

Olyan neves szerzők és előadók jönnek Pécsre a programsor keretében, mint Kukorelly Endre, Parti Nagy Lajos, Nyáry Krisztián, Závada Péter, Kiss Tibor Noé, Simon Márton, Tóth Krisztina, Bősze Ádám, Spiró György, Grecsó Krisztián, a Szélkiáltó, Péterfy Bori, Tolnai Ottó, Dés László, és lehetne még folytatni.

Mint a pécsi könyvtár igazgatója mondta,

a programokat színházi előadások és zenés irodalmi estek is színesítik majd.

Mindenképp ki kell emelni Grecsó Krisztián író és Hrutka Róbert dalszerző szeptember 18-ai közös zenés-verses „Tandem-estjét”, valamint Dés László zeneszerző szeptember 19-ei estjét, amin a főszerepet Esterházy Péter írásai játsszák majd (mindkét esemény helyszíne a Tudásközpont nagyelőadója).

Dés László kedvenc Esterházy-szövegeit is hallhatjuk

Irodalmi fesztivál nincs könyvvásárlás nélkül: a fesztivál alatt a Hild udvarban pécsi könyvesboltok standjai várják majd az érdeklődőket, természetesen a PécsLIT eseményeire érkező szerzők kötetei között is böngészhetünk (a szerzők pedig dedikálnak is).

A fesztivál részletes programja a PécsLIT honlapján és a fesztivál Facebook-oldalán olvasható.

További információ: pecslit@csgyk.hu

A Csorba Győző Könyvtár a PécsLIT irodalmi fesztivált közösen szervezi a Jelenkor folyóirat, a Zsolnay Örökségkezelő NKft., a város önkormányzata, és a Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával.

A rendezvénysorozat megvalósulását az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.

Hirdetés