Ismét Pesten koncertezik a Dream Theater

Ismét Budapesten ad koncertet a progresszív metálzene amerikai óriása, a Dream Theater: a csapat 2012. február 17-én, a Papp László Budapest Sportarénában mutatja be új albumát.

Az A Dramatic Turn of Events című korong jövő kedden jelenik meg. A csapat a 11. stúdióalbum anyagát az új dobossal, Mike Manginivel rögzítette, ő tavasszal csatlakozott a Dream Theaterhez és a magyar közönség találkozhatott már vele augusztusban a székesfehérvári FEZEN-en.

Mint a koncert szervezője, a Showtime Budapest az MTI-hez eljuttatott összegzésében írja, az új album méltó utódja az olyan mérföldkőnek számító korábbi lemezeknek, mint az Images and Words vagy a Scenes From a Memory. “Az együttes tagjai mindannyian egyetértenek abban, hogy az A Dramatic Turn of Events az egyik legjobban sikerült Dream Theater-album” – közölték.

A Dream Theater eddig világszerte mintegy tízmillió lemezt adott el és hétszer lépett fel Magyarországon, hatszor – 1998-ban, 2000-ben, 2002-ben 2005-ben, 2007-ben és 2009-ben – Budapesten, 2011 augusztusában pedig Székesfehérváron.

A Dream Theater 1985. július 24-én alakult és az 1990-es évek elején vált a progresszív metál egyik élzenekarává. Azóta folyamatosan turnéznak. A banda alapítói közül Mike Portnoy dobos tavaly őszi kilépésével John Petrucci gitáros és John Myung basszusgitáros maradt. Az énekes, a kanadai James LaBrie 1991 óta, James Rudess billentyűs 2000 óta tagja a csapatnak.

A zenekarnak már második stúdióalbumával, az 1992-ben megjelent Images and Words című lemezzel sikerült az áttörés; a Pull Me Under azóta is elmaradhatatlan része a koncertrepertoárnak. Több biztató kísérlet (Awake, Falling Into Infinity) után a Dream Theater 1999-ben ült fel a progresszív metál képzeletbeli trónjára a Scenes From a Memory című konceptlemezzel, amelynek története egy 1928-ban meggyilkolt fiatal nő esetét idézi fel. A két kevésbé sikerült stúdióalbum, az Octavarium (2005) és a Systematic Chaos (2007) után a tavaly megjelent Black Clouds and Silver Linings ismét egyszerre volt pörgős és kidolgozott, olyan, amilyen korábban a Scenes From a Memory.

“Elképesztő látni, hogy rajongók ezrei kíváncsiak ránk Közép-Európában. Ez megerősít minket abban, hogy amit csinálunk, azt sok ember értékeli és sokan akarnak ennek részévé válni” – mondta James LaBrie az MTI-nek a zenekar 2009 júliusi budapesti Aréna-koncertje előtt.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés