6 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaIsztambulban táncol a Mecsek

Isztambulban táncol a Mecsek

Ázsia kapujába, a lenyűgöző Boszporusz-parti metropoliszba indult június 14-én a Mecsek Táncegyüttes. A harminc pécsi táncos és zenész a 10. Nemzetközi Yeşilköy Néptáncfesztiválon mutatja be műsorát.

Csaknem egy évvel ezelőtt érkezett a meghívás az együtteshez az Isztambul egyik európai kerületében, Yeşilköy-ben megrendezésre kerülő fesztiválra. Az ötnapos nemzetközi folk-seregszemlére ennek megfelelően saját szervezésben és önerőből utazik a csoport. A Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program Nagyköveteként azonban a táncosok magukkal viszik városuk és az EKF-program hírét is, az idén Péccsel együtt kultúrfővárosi címet viselő partnervárosba.

A nemrégiben megalakulásának ötvenötödik jubileumát ünneplő Mecsek Táncegyüttes március óta képviseli nagykövetként a Pécs2010-programot. A társulat azóta Zalaegerszegen gyarapította szakmai elismeréseinek sorát, bemutatkozott a Sanghaji Világkiállításon, valamint színpadra lépett Szegeden és Baranya több településén. A pécsi közönség legközelebb augusztus 12-én láthatja műsorát.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő