A zenekar nemcsak a Rákfogó újraéledését ünnepli, hanem Szakcsi Lakatos Bélát is, aki idén 75 éves, és 60 éve zongorázik a pódiumon mindenki legnagyobb örömére. A koncerten a hazai zenei élet nagyjai lépnek színpadra október 12-én 20 órakor a Zsolnay-negyed E78-as koncerttermében.

Az év ünneplésnek indult, emellett a gyász és az emlékezés is helyet kap: Babos Gyula, a Rákfogó egyik alapító tagja áprilisban elhunyt. Tisztelegjen tehát minden koncert egyben az ő személyisége, munkássága előtt! A zenekar tagjai a tehetséges, immár ismert és elismert Fenyvesi Mártont kérték fel Babos Gyula helyének betöltésére.

A Rákfogó zenekar több mint negyven éves. Annak ellenére is igaz ez az állítás, hogy a Szakcsi-Babos-Ráduly-Orszáczky-Kőszegi felállás csak rövid ideig, 1972 és 1974 között működött. A hazai jazz-rock zászlóshajójának hatása azonban évtizedeken át tartott, és nemcsak a legendás felállás tagjainak pályafutására, hanem az egész magyar jazzélet alakulására is döntő befolyással bírt.

Noha Orbán György, Orszáczkyval ellentétben basszusgitár helyett bőgőn játszik, a zenekar a szó egyik értelmében sem közeledik a klasszikus hangzásvilághoz, sőt. Míg Szakcsi most is kizárólag Fender Rhodes-on játszik, Babos Gyula gitárjátéka az eredeti soundot idézte, jelen felállásban Ráduly Mihály szaxofonját a kiváló zenész-zeneszerző Fekete-Kovács Kornél trombitája váltja, melyet elektronikus effektek tesznek még modernebbé. Kőszegi Imre dobjátéka pedig szakít a bebop hagyományaival, amit külön erre a projektre készíttetett cintányérokkal és kiegészítőkkel tesz még színesebbé és eredetibbé.

Ez a zenekar nem emlékzenekar, s bár a repertoárban szerepelnek eredeti dalok, ezek is – csak úgy, mint a Davis, Coltrane, Zawinul örökzöldek – újragondolt formában szólalnak meg, az egykori Rákfogó kísérletező kedvű, formabontó, szabadságvággyal átitatott szellemiségét idézve.

A zenekar tagjai:

Szakcsi Lakatos Béla – Fender Rhodes, Fenyvesi Márton – gitár, Fekete-Kovács Kornél – trombita, Orbán György – nagybőgő, Kőszegi Imre – dob

(x)

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés