Két világégés között

„Egy korszak történelmi traumák között – Kultúra és műpártolás, 1920-1944” címmel országos vándorkiállítás nyílt Pécsen a Janus Pannonius Múzeum rendezésében a Vasváry-házban. A tárlat műtárgyak és dokumentumok, valamint interaktív eszközök, hang- és képanyagok segítségével segít eligazodni a két világháború közötti korszakban.

Az országos vándorkiállítás három pécsi gyűjtemény anyagával kiegészítve, különleges műtárgyakkal eleveníti fel a két világháború közötti időszakot. A tárlatot Páva Zsolt, Pécs polgármestere nyitotta meg, aki elmondta, nagyon nehéz objektíven megítélni ezt az időszakot.

– A trianoni békekötést követően, minden rossz ellenére a magyar kultúra és művelődéstörténet a körülményeket figyelembe véve is olyan mértékben gyarapodott ebben a néhány évtizedben, mely páratlannak mondható a maga nevében – fogalmazott Páva.

vándorkiállítás
Páva Zsolt is végignézte a kiállítást

Az említett időszak Pécs számára különösen jelentős, ugyanis a kormányzat a középkori egyetemi múlttal rendelkező baranyai megyeszékhelyet választotta a pozsonyi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem új székhelyéül. Ennek köszönhető, hogy újra egyetem működött és működik azóta is a városban.

– Úgy vélem, Pécs nem lenne ma az, ami lett az egyetem itt létével és működésével, az intézmény ugyanis ma a város gerincét adja – tette hozzá a polgármester.

Kálnoki-Gyöngyössy Márton múzeumigazgató, a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy egy hosszú folyamat közepén tart a tárlat.

vándorkiállítás

– Számos helyszínen járt már a vándorkiállítás, melynek az a fő koncepciója és célkitűzése, hogy a törzsanyag mellett minden állomáson az adott korszakból a legsajátságosabb témákat kiválasztva, helyi műtárgyakat is megmutassunk a látogatóknak – mondta a múzeumigazgató.

Kálnoki-Gyöngyössy hozzátette, hogy Pécsnek fontos szerepet szántak, ugyanis a két világháború közötti kultúrpolitika, az egyetem újraalapítása révén meghatározza a mediterrán város helyét a magyar világban, ami fontos és példaértékű.

vándorkiállítás

A vándorkiállítás során megtekinthető alkotások az 1920 és 1944 közötti időszak társadalom-, gazdaság-, és politikatörténeti vonatkozásait mutatják be. A tárlat május 14. és július 12. között keddtől vasárnapig, 10-től 16 óráig látogatható a Vasváry-házban, a jegyek diákoknak, nyugdíjasoknak 250 forintba kerülnek, a teljes árú jegyekért 500 forintot kell fizetni.

[box title=”Ami még ekkor történt Pécsen” box_color=”#28d731″]Megindul az autóbusz-közlekedés és a polgári légi forgalom Pécs első repterén, a mecsekaljai repülőtéren. Egyre több autó lesz az utcákon, így sorra épülnek a garázsok a városban. Megjelennek az első rádiókészülékek, amik következtében kinyílik a világ a pécsiek számára. Neves családok Európán kívüli kereskedelmi kapcsolatok kiépítésvel viszik Pécs hírét. Virágzik a bányászat. Felépül a város első kertmozija, majd az Uránia Mozi is, ahol levetítik az első hangosfilmet Pécsen. Fellendül a turizmus. Megszületik a mecseki gyógyitóka. Megnyílik a Hotel Kikelet. Megalakul Baranya vármegye múzeuma. Ekkor jön létre a Balokányfürdő, mely sportuszodával is rendelkezik már.[/box]

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés