6 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaKétszáz év: jubilálnak a filharmonikusok

Kétszáz év: jubilálnak a filharmonikusok

A Pannon Filharmonikusok egykori elődjét, a Zeneművész Társaságot a Pécsi Püspökség akkori regens chor-ja, Lickl György alapította 1811-ben. Az alapító hangverseny 1811. december 9-én hangzott el.

Éppen kétszáz évvel később, 2011. december 9-én, pénteken este, a jubileumi díszhangversenyen kerül sor Lickl György alapító karnagy, zeneszerző több éves kutatómunkával felkutatott és újra kiadott egyetlen fennmaradt daljátékának bemutatójára, amely a Bóbita Bábszínházzal közösen, korhű előadásban bábok szerepeltetésével kerül színpadra.

Műsoron lesz továbbá Joseph Haydn-nak az a szimfóniája, mely az 1811-i alapító-hangversenyen is elhangzott. A műsorban a jövőt Gyöngyösi Levente, kortárs magyar zeneszerző műve képviseli, kinek munkássága a Pannon Filharmonikusok új házi zeneszerzőjeként szintén a pécsi szimfonikus zenét gazdagítja – közölte a zenekar.

A díszelőadásra az országos és pécsi zenei élet képviselői kapnak meghívást. A koncert utáni zártkörű állófogadáson a Gerbeaud Cukrászda által készített 200 szeletes Zene tortáját is felszelik.

December 10-én délután a jubileum keretében a zenekar a Pannon Zenebaráti Körrel megalapítja a Civil Zeneakadémiát, amely kéthavonta a szimfonikus zenekarok és a komolyzene világának civilek számára talán ismeretlen világába avatja be a kíváncsiakat.

Az akadémia szakmai vezetője Fükéné Walter Mária, első előadásán december 10-én 16.00 órakor Horváth Zsolt A szimfonikus zenekar a XXI: században címmel tart előadást. Este 18.00 órától a pénteki hangversennyel azonos műsorral várja az érdeklődőket a jubiláló művészegyüttes.

Mi9nt felhívják a figyelmet, ez az egyetlen nyilvános előadása lesz Lickl operájának, amelyre a zenekar bérletesei szimbolikusan 1811 forintért válthatnak jegyeket. December 11-én, vasárnap forró teával és forralt borral felmelegedve zenei sétára invitál mindenkit a zenekar Pécs város zenés emlékhelyeit megismerve Tillai Gábor történész, idegenvezető vezetésével.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő