Közmagyar: formabontó előadás készül a Pécsi Harmadik Színházban

Közmagyar címmel rendezi Balogh Robert új darabját a pécsi teátrumban. A történetben egy országgyűlésiképviselő-választás kellős közepébe csöppenünk, ahol a számítógépes rendszer túlterheléses támadása miatt épp szünetel a szavazás. Ám a városrészi tévéstáb sztárriportere addig sem lazsál. Mert hír az kell. Alkalmi interjúalanyai pedig beszélni kezdenek…

Balogh Robert, a több műfajban – regény, dráma, mese – is sikeres pécsi író most egy rendhagyó produkció létrehozásán dolgozik: a saját darabját állítja színpadra. Egész pontosan a Pécsi Harmadik Színház aulájába. Ettől is tekinthető formabontónak a Közmagyar előadása, illetve más miatt is – olvasható a színház ajánlójában.

Az író így mesélt a darabról és annak keletkezéséről:

Mindig is jellemző volt rám, hogy a fülemből éltem. Azaz ha verbális agresszióba, nyelvi indulatkitörésbe vagy hülyeségbe botlottam, azt leírtam és félretettem, s alkalomadtán valamelyik regényembe épült be; de az is előfordult, hogy fölkértek egy beszéd megtartására, és abba szivárgott bele. A Közmagyar esetében is ez történt. Az első karantén idején a neten szörfölgetve rábukkantam évtizedes, vírusként terjedő videókra. Közügyekről kérdeztek végtelenül egyszerű, aluliskolázott embereket, ki-ki a maga szintjén igyekezett válaszolni a riporternek. Pár perc nevetés után belém hasított a gondolat: ez igazi színházi szituáció! Tele van humorral, szeretettel és fájdalommal. Megmutatkozik, miként csurog alá a politika a társadalomban, milyen indulatokat gerjeszt. Az is, hogy milyen a társadalmi egyenlőtlenség. És miként csúszik félre egy gondolat. Milyen, ha az összeesküvés-elméletekből magyarázzuk a világot, vagy ha politikai pletykákat sugdosunk a fülekbe?

A Pécsi Harmadik Színház új produkciója tehát a színház előcsarnokában játszódik, ott, ahol április 3-án a pécsiek idén leadják voksukat, lévén az épület a város hivatalos szavazóköre.

Az író-rendező szerint a produkció azért is lesz rendhagyó, mivel nem lesz jól elhatárolható nézőtér, sem színpad. A közönség térben is együtt létezhet a produkcióval, a színészekkel: utánuk mehet, közelebb léphet hozzájuk, vagy épp megfordulhat, ha a háta mögött bukkan fel valamelyikük. Akik mindenképpen leülnének, kivetítőkön kísérhetik az eseményeket.

„Ez egy szabad előadás lesz. Gondolatilag is.”

Mint írja Balogh Robert:

Kioldottam kicsit a szájzárat. Belesűrítettem a dialógusokba az elmúlt másfél évtized politikai lövészárkai szlengjét, pletykáit, álhíreit. Megeshet, hogy lesz olyan néző, aki fölháborodik ezen, s ne adj isten, távozik is. Sajnálni fogom, de megértem. Sokszor jut eszembe a Svejk egyik tételmondata, mikor a címszereplő először járt lövészárokban: »Ne lőjetek, hiszen itt is emberek vannak!« Bízom benne, hogy érzelmileg telítődik a közönség, miközben rengeteget nevet, néha sír, örül és kárörvend, időnként elszégyelli magát, mert ráismer valakire, akár önmagára, a szüleire, a szomszédjára… Az indulatok feloldásában a kiváló muzsikus, Rozs Tamás komponálta kórusmű lesz a segítségünkre. Tisztelettel kérem a nézőket: játsszanak velünk ebben a másfél órában!

A bemutató előadás március 10-én lesz a harmadik színházban. A darabot 16 éven felüli nézőknek ajánlják.

További részletek ide kattintva olvashatók.

Hirdetés