8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapKoncertLaza, jazz klubos hangulatban elevenítik meg Beethovent

Laza, jazz klubos hangulatban elevenítik meg Beethovent

„Klasszikus és nem is, jazz is és nem is, Beethoven is és nem is” – így jellemezte Sárik Péter zongoraművész, zeneszerző a Sárik Péter Trió X Beethoven című műsorát, melyet a pécsi közönség október 20-án, 19 órakor hallhat a Kodály Központban. A zenekarvezetőből áradó derű előrevetíti azt a kötetlen, jókedvű hangulatot, ami az előadáson is várható.

A koncerten Beethoven szimfóniáinak és zongoraszonátáinak jazzesített átiratait hallhatja a közönség. Merész vállalkozásnak tűnik, hogyan kell ezt elképzelni?

– Soha nem gondoltam volna, hogy Beethovent fogunk jazzesíteni, főleg azt nem, hogy ebből még lemezt is készítünk. A Jazzkívánságműsor sorozatunk keretében egyszer feldolgoztuk az Örömódát, ami alapján meghívást kaptunk a Beethoven Budán fesztiválra, ennek apropóján született meg a produkció. Tiszteletben tartjuk az eredeti műveket, melyek éppen ezért teljesen felismerhetőek, de természetesen rengeteget improvizálunk. Egy zenész kollégánk úgy nyilatkozott, hogy az tetszett neki a legjobban a koncerten, hogy nem tudta eldönteni, hol végződött Beethoven és hol kezdődött a mi zenénk.

– Mi a céljuk a feldolgozással?

– Megpróbálunk visszamenni abba a korba, amikor az improvizáció még a klasszikus zene szerves része volt. Szeretnénk megváltoztatni a klasszikus zenei koncertek attitűdjét, ami sokszor karót nyelt, rossz értelemben véve komoly, hivatalos és mesterkélt. A mi előadásunk jobban hasonlít a jazz koncertekre: laza, élvezhető, könnyed – még annak ellenére is, hogy a művek nem mindig azok.

– Hogyan érik el ezt a könnyedséget?

– Hát eleve lazák vagyunk, ami nem árt, ha az ember jazz-zenész. Nekünk a zene, amellett, hogy komoly dolog, mégis játék, és ebbe a játékba bevonjuk a közönséget is: minden Beethoven koncerten együtt énekeljük velük az Örömódát, és annak jazz-feldolgozását. Mindenki számára hatalmas élmény egy többszáz fős kórus tagjának lenni! Szeretünk kommunikálni a nézőkkel, amitől az egésznek olyan kötetlen hangulata lesz, mintha egy klubban lennénk.

– A pécsi koncert különlegessége, hogy a Pécsi Vonósokkal lépnek színpadra…

– Óriási kaland és igazi premier lesz ez, hisz a vonósokkal kiegészített verzió itt szólal meg először! Ráadásul izgalmas akusztikai élmény lesz mindezt a Kodály Központ híresen jó akusztikájú hangversenytermében átélni.

– Kiknek ajánlaná a koncertet?

– Egyrészt azoknak, akik még kicsit idegenkednek a jazztől, másrészt azoknak, akik rémülettel vegyes aggodalommal készülnének egy klasszikus zenei koncertre. A jó hír, hogy ezeknek a műfajoknak egyetlen olyan eleme sem lesz jelen a koncerten, amitől félni szoktak. Egy nagyon jó hanglatú klubkoncert lesz ez, ahol Beethoven „jól bejáratott”, grandiózus szerzeményei csendülnek fel új köntösben.

Jegy és információ: ITT



(x)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő