8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapKultZónaMagyar alkotások a palicsi filmfesztiválon

Magyar alkotások a palicsi filmfesztiválon

Orosz Dénes Poligamy című, Magyarországon tavaly decemberben bemutatott első játékfilmje indul a szombaton kezdődő palicsi filmfesztivál versenyprogramjában; a július 23-ig tartó vajdasági mustra válogatást is bemutat a friss magyar játékfilmtermésből.

A vajdasági városban 1992 óta sorra kerülő Európai Filmfesztiválon a Poligamy című romantikus komédia mellett tizenegy másik Európában készült alkotás indul a fődíjért, az Arany Toronyért – közölte a Magyar Filmunió pénteken.

A versenyprogramban vetítik többek között Borys Lankosz lengyel rendező Az érem másik oldala című vígjátékát, Daniel Sánchez Arévalo spanyol alkotó Kövéren szép az élet című vígjátékát, valamint az orosz Alekszej Popogrebszkij Így ért véget a nyaram című moziját.

A Magyar Mozgókép Közalapítvány támogatásával, a Skyfilm gyártásában készült Poligamyra itthon több mint 150 ezren váltottak jegyet a közelmúltban. A Csányi Sándor és Tompos Kátya főszereplésével készült mozi a kötöttségektől félő férfiről szól, aki különös kalandok után érik meg az apaságra.

A palicsi filmfesztiválon évről-évre válogatást tűznek műsorra a friss magyar játékfilmtermésből. Az idei összeállításban vasárnaptól Dyga Zsombor Köntörfalak, Szabó Simon Papírrepülők, Pacskovszky József A vágyakozás napjai, Szajki Péter Intim fejlövés, Mészáros Márta Utolsó jelentés Annáról és Goda Krisztina Kaméleon című játékfilmjét vetítik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő