Megérkezett Pécs interaktív mesekönyve!

A napokban született meg Pécs első interaktív mesekönyve, amelyben az ikonikus pécsi motívumokat, helyeket és embereket Tilki, a mecseki róka mutatja be a kisiskolásoknak. A vándorkönyv a pécsi iskolákat járja majd, hogy abból tanulhassanak a gyerekek városunk történelméről.

A 2016-os városi civil pályázat egyik nyerteseként az Ökográf Egyesület célja az “Óriás, vándorló pécsi mesekönyv” megalkotása volt. A pályázattal párhuzamosan az Erasmus+ részeként működő Európai Önkéntes Szolgálat program keretein belül pedig három külföldi diák is érkezett Pécsre, akik a mesekönyv kreatív megvalósításában segédkeztek. Így a külföldi diákok többek között az Erasmus+ program nyújtotta 8 hónapos ittlétük során Pataki Erika vándorló pécsi mesekönyv projektjében is közreműködhettek.

Pécs városa, külföldi diákok szemével, gyerekeknek

pécs könyv, hl05

– Azt terveztem, hogy a vándorló könyvet a külföldi diákokkal közösen készítjük el, és többek között az általuk fontosnak tartott pécsi motívumokat is belefoglaljuk. Próbáltuk úgy feldolgozni a város ikonjait, hogy egy összefogó képet adjunk a városról, de mégse az unalomig ismételgetett látványokat mutassuk be, hanem színesebben, egy szubjektív válogatáson keresztül izgalmas mesekeretben – meséli Pataki Erika, a projekt vezetője.

Végül a Tilki könyve nevet kapta a mesekönyv. A tilki törökül rókát jelent, amely a kötet narrátorát, az eltévedt kis rókát jelöli. A történet szerint Tilki lenéz a Mecsekről a városra, és arra gondol, hogy útra kel és megnézi, hogy mi ez a nagy színes forgatag. A kisállat csavarogva fürkészi a várost, rácsodálkozik az épületekre és az emberekre, útvonala ezért nem logikus felépítésű.

A könyvben persze találunk szöveges leírást is, de csak annyit és olyan minőségűt, amely gyermekek számára is könnyen emészthető, adott esetben pedig a tanár által is kiegészíthető.

pécs könyv, hl03

– Próbáltunk olyan látványosságokat, Pécs múltjának és jelenének meghatározó tárgyait, nevezetességeit, hírességeit beletenni a könyve, amelyekről kevesebb szó esik. Így a Széchenyi téri nevezetességek helyett bekerült a Pécsi Kesztyű, vagy a méltatlanul keveset tárgyalt Martyn Ferenc – avat be Erika.

A csapat motivációja elsősorban a játék volt: az, hogy miként lehet feldolgozni a várost a gyermekek számára is fogyasztható formában úgy, hogy közben a külföldiek nézőpontját is számításba veszik. A kivitelezésben részt vett Rosita Uricchio grafikus dizájner, Pablo Elices reklámszakember és Ezgi Akpinarli divattervező is, így a kötet lapozgatása során izgalmas anyagokkal, megoldásokkal, elemekkel találkozhatunk.

A térbe kiemelkedő tv-torony, optikai illúziókra építő Victor Vasarely-alkotások és a Pécsi Kesztyűt bemutató oldalak csak néhányak a sok közül, amelyek nem csupán ismeretterjesztőek, de rendkívül szépen és látványosan kidolgozottak is.

pécs könyv, hl02

A 6-10 éveseknek készült könyvet bármelyik iskola kölcsönkérheti, először december 16-án a Szent Mór Iskolaközpont második osztályos diákjai kapják meg rajzórára. A könyv varázsereje abban rejlik – meséli Pataki Erika –, hogy bármelyik pécsi iskola órájára szívesen kölcsönadjuk, legyen az rajz-, környezetismeret- vagy történelemóra. Az oldalakon elrejtett szövegek pedig kiegészíthetőek természetesen, így ha a tanár szeretne más látványosságokról is beszámolni a tanulóknak, megteheti.

A könyv kölcsönzéséhez jelentkezhetünk az Ökográf Egyesületnél, vagy Pataki Erikánál.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés