Megmozdultak az olvasók a Jelenkorért

Folyamatosan érkeznek az új előfizetők a pécsi Jelenkor folyóirathoz, miután annak főszerkesztője, Ágoston Zoltán hétfőn nyílt levélben kérte olvasóik támogatását. Egyelőre az októberi szám megjelenése is veszélyben van, ilyen még nem fordult elő a lap történelmében.

hirdetés

“Megmozdultak szimpatizánsaink, volt, aki már a nyílt levél megjelenésének napján pénzt utalt a számlánkra” – mondta Ágoston Zoltán. Hozzátette: folyamatosan érkeznek az előfizetések, adományok, és telefonon, emailben is sokan biztosítják támogatásukról a lap szerkesztőségét. “Bízunk benne, hogy ez folytatódni fog és így megmenthető lesz a lap.

Reménykedünk abban, hogy esetleg intézmények is csatlakoznak a támogatókhoz” – fogalmazott a főszerkesztő.
Ágoston Zoltán hétfőn tette közzé nyílt levelét, ebben a többi közt arról írt, hogy a Jelenkor fenntartója, a Baranya Megyei Önkormányzat az év elején elutasította támogatási kérelmüket és végleg sorsára hagyta a lapot.

“Pécs városa nem hivatalos formában, azaz nem számon kérhető módon ígért ugyan támogatást, de ebben az évben mindeddig szintén nem nyújtott pénzügyi segítséget a működésünkhöz” – jegyezte meg a főszerkesztő.

A lapnál több mint kétmillió forint tartozás gyűlt össze, a júniusi számtól tartoznak a szerzői honoráriumokkal és a nyomdaköltséggel, és napokon belül teljesen fizetésképtelenné válnak. A főszerkesztő tájékoztatása szerint a Baranya megyei önkormányzat évi kétmillió forinttal, Pécs városa 3,5 millió forinttal támogatta a lapot. “Az idénre kicsit többet, mintegy négymillió forintot kértünk” – jegyezte meg. Mint mondta, egy céljuk van, elevickélni a következő pénzügyi évig, amikor a Nemzeti Kulturális Alap már megítélt, mintegy 13 millió forintos támogatására is számíthatnak.

Ágoston Zoltán nem mondott le arról, hogy végül megkapják a város támogatását, ez legkorábban október folyamán történhet meg. Addig a helyzet rendeződéséhez még mintegy száz új előfizető, azaz 800 ezer forint szükséges.

“Pécs jelenleg az adók beérkezésére vár. Köztudomású, hogy mennyire nehéz helyzetben van a város, az adósságok mellé az Európa Kulturális Fővárosa-projekt is több kötelezettséget rótt rá” – emlékeztetett a főszerkesztő, aki szerint Pécs vezetése elkötelezett a Jelenkor iránt, és éppen most zajlik az a jogi procedúra, amelynek végén az alapítói jogok átkerülnének a lapot megjelentető alapítványtól a városhoz.

Az októberi kiadványról Ágoston Zoltán elmondta: mindenképpen meg szeretnék jelentetni, mert az újság történetében, 1958 óta még nem fordult elő, hogy kimaradt egy lapszám. A lap anyaga már összeállt, a tördelés is nemsokára befejeződik, két hét múlva lenne esedékes a nyomdába küldés. Az októberi számban lesz például interjú Sofi Oksanen finn írónővel és Radnóti Sándor irodalomtörténésszel, kritika György Péter Apám helyett című könyvéről, valamint egy születő Janus Pannonius-regény részlete Horváth Viktor írótól.

Egy-egy Jelenkor-szám kiadása mintegy kétmillió forintba kerül. A lap ezer példányban jelenik meg, és jelenleg 450 előfizetője van.