Megnyílt a Zsolnay-negyed a bürüsiek előtt

Bürüsi csoport látogatta meg a Zsolnay-negyedet pénteken. A baranyai falu az önkormányzat és a Zsolnay Örökségkezelő NKft. közös Zsolnay Programjának keretein belül érkezett Pécsre. A program lehetővé teszi a baranyai önkormányzatok számára, hogy díjmentesen tekinthessék meg a kulturális negyed látnivalóit.

A program hosszú távú célja, hogy 2016 és 2018 között Baranya minden, közel háromszáz települése egy 30-35 fős csoporttal eljusson a Zsolnay Kulturális Negyedbe, részt vegyen az ismeretterjesztő programokon, kiállításokon, múzeumlátogatásokon és egyéb kulturális rendezvényeken.

A bürüsi kis csapatot dr. Őri László alpolgármester, Vincze Balázs, a ZSÖK vezetője és Nagy Csaba, a Baranya megyei közgyűlés elnöke fogadta a Zsolnay-negyedben.

bürüs, zsolnay negyed ,hl01

Őri László szerint a Zsolnay-negyed kincsei és értékei korántsem csak a pécsieké, a megye összes polgára büszke lehet rájuk. Fontos mindenkivel megismertetni ezeket a kulturális kincseket, ezt az épületegyüttest az olyan kis zsákfalvak lakosaival is, mint a most idelátogató bürüsiek.

Bürüs településének polgármestere, Kolat Irén elmondta, roppant hálásak azért a segítségért, amelyet a város nyújtott nekik. Az utazás és a látogatás költségének finanszírozását, a szíves vendéglátást is hálásan fogadják, hiszen a bürüsi polgárok jelentős része valószínűleg sosem jutott volna el erre a varázslatos helyre.

Hirdetés