Meztelen férfiak – A férfi aktról szóló kiállítás

Meztelen férfiak lesz a címe a linzi Lentos Művészeti Múzeum következő nagy időszaki kiállításának, amellyel az intézmény fennállásának tizedik évfordulójához kapcsolódó rendezvények sorát nyitják meg az ősszel – közölte a múzeum.

hirdetés

Az október 26-ától látható tárlat Egon Schiele, Keith Haring, Edvard Munch, Oskar Kokoschka, Andy Warhol, Robert Mapplethorp, Maria Lassnig és mások művein keresztül mutatja be azokat a témákat, amelyek a férfiakthoz kötődtek az elmúlt száztíz év képzőművészetében: az uralkodó férfikép változását, a férfiasságról alkotott különböző felfogásokat, az emberi testet mint a vágy tárgyát, a testkultuszt és a test rombolását.

Míg a női akt évszázadok óta magától értetődő téma a képi ábrázolásban, és kiállításokon is gyakran szerepel, a férfi akt először csak mitológiai összefüggésben bukkant fel – áll az 2003-ban alapított Lentos Múzeum közleményében. Mint fogalmaznak, az 1900-as évek elején történnek az első kísérletek a férfi aktokra, méghozzá önábrázolás útján, a férfikép különböző felfogásai pedig ettől kezdve a XX. és XXI. század számos kiemelkedő alkotójának a művészetében megtalálhatók.

A Lentos kiállítását később a budapesti Ludwig Múzeumban is bemutatják.