Monumentális táncdráma lesz Pécsett

Budapesten már hatalmas sikert aratott a mű, most Pécsett láthatják az érdeklődők a Faust, az elkárhozott című előadást.

Dubrovay László Kossuth-díjas, Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, érdemes művész Faust, az elkárhozott című balettjének ősbemutatója a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében valósult meg 2016-ban, hatalmas sikerrel. A Goethe remekműve ihletésére készült kompozíció 2017. március 31-én a pécsi Kodály Központ hangversenytermében kel életre ismét a Pécsi Balett előadásában, egyetlen alkalommal. Az előadás előtt köszöntőt mond Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.

A Faust, az elkárhozott zenéje az elmúlt hetven év egyik legnagyobb szabású eredeti balettkompozíciója. Monumentalitását mutatja a mű több mint 460 oldalas partitúrája is. A darab Goethe remekművének 1. és 2. részét követi, szinte teljes mértékben megegyezve az eredetivel. Dubrovay László csodálatos, érzelemgazdag dallamai a Zuglói Filharmónia – Szent István Király Zenekar közreműködésével szólalnak meg. A táncdráma nagyszabású, látványos színpadképpel, jól követhető cselekménnyel elevenedik meg a Pécsi Balett táncművészeinek szenvedélyes előadásában. A lenyűgöző produkció igazi csemege a zene és a tánc rajongói számára egyaránt.

A táncdráma koreográfusa a Harangozó-díjas és Imre Zoltán-díjas Vincze Balázs, a Pécsi Balett igazgatója. A társulat tizenhat táncművészének közreműködésével mutatják be az elképesztően színes, nagyszabású előadást a Kodály Központ színpadán. A Pécsi Balett repertoárjának visszatérő szereplői a nagy klasszikusok mellett a kortárs magyar zeneszerzők művei is. „Nagy megtiszteltetés és felelősség egy kortárs zeneszerző mesterművéhez elsőként koreográfiát készíteni. A saját elképzeléseimet úgy kellett összhangba hoznom a zeneszerzőjével, hogy végül a kettőnk víziója eggyé váljon. Örömmel léptem be Laci bácsi világába, mert hihetetlenül izgalmas, szenvedélyes és dinamikus. Személyisége legalább annyira inspirált, mint Faust bolyongása, szerelmei és pokoljárása” – mondja Vincze Balázs koreográfus.

Hirdetés