„Most olyan könnyű minden…” – Quimby koncert Pécsett

Huszonhat évvel ezelőtt egy dunaújvárosi próbateremben csendült fel először az a pár akkord, amiből később az egész Quimby-univerzum megszületett, és amivel megkaparintották a szíveket. Pécsett legközelebb december 2-án 21 órakor hallhatjuk őket, a Zsolnay-negyed E78-as koncertteremben.

Szimbolikus szövegeikkel, szenvedélyes előadásmódjukkal koncertjeik mindig egy picit olyanok, mintha egy őrült színházi darabba csöppenne a közönség: egyik pillanatban romantikus musical, máskor vígjáték vagy szívfacsaró dráma árad a színpadról, s mindezzel a közönséget is magukkal rántják – ők pedig örömmel megadják magukat a Quimby dölyfös rock and rolljának, mámoros melódiáinak és hipnotikus sámán-boogie-jának.
A Kiss Tibor – ének, gitár, Varga Livius – ütőhangszerek, vokál, Balanyi Szilárd – billentyűk, Kárpáti József – trombita, Mikuli Ferenc – basszusgitár, Gerdesits Ferenc – dobok alkotta hatosfogat eddig tizenhat csapongó lemezzel hagyott kitörölhetetlen nyomot a magyar könnyűzenében, miközben az évek során kialakította saját, összetéveszthetetlen hangját.

A zenekar szinte folyamatosan úton van, hogy a világ valamely szegletében koncertezzen. Számos díjjal és lemezzel a háta mögött a negyedszázados évfordulót a Quimby múltidézés helyett alkotással ünnepelte: Micsodaországgá alakították az Arénát és megjelentették legújabb, Jónás Jelenései című albumukat, 2017-ben pedig Magyarország egyik elsőszámú koncertzenekaraként vetették bele magukat a nyárba.

Jegy: ITT

Hirdetés