Hirdetés

Az égbolt szerelmeseit az elmúlt hetekben a NEOWISE-üstökös tartotta ámulatban, ám a nyár további részében is számíthatunk látványos égi eseményekre. Ráadásul a Zsolnay Negyed Planetáriumában részletesen betekintést nyerhetünk a legizgalmasabb tudnivalókba A Naprendszer vándorai: üstökösök, meteorok című bemutatón.

Vadásztávcsővel még mindig látható az idei szenzáció, a NEOWISE-üstökös. Népszerűségét jól mutatja, hogy ez lett minden idők legtöbbet fényképezett üstököse. Egyediségét az adja, hogy az elmúlt több mint 20 évben nem volt ilyen fényes kométa, és elég sokat, konkrétan 6700 évet kell várni a visszatértére.

– A NEOWISE azért is érdekes, mert nem ember, hanem űrszonda fedezte fel, és jól mutatja, hogy a robotizálódás irányába tart a kisbolygók, üstökösök felfedezése – mondta el dr. Gyenizse Péter csillagász, aki mesélt ennek hátteréről is.

– Míg az elmúlt évtizedekben ezek emberek nevét kapták (például Halley-üstökös), várható, hogy csupa gép nevű üstökös jelenik meg. A NEOWISE-t a WISE szonda találta meg, ez egy infravörös tartományban fényképező szonda volt, felfedezett sok kisbolygót, üstököst, lefotózott csillaghalmazokat, sőt, barna törpéket is felfedezett, amiről kiderült, hogy közel van a naprendszerhez. A barna törpe a bolygó és a csillag közötti átmenetet képviselő objektum – ismertette a csillagász.

Nem maradunk a NEOWISE után sem látnivaló nélkül, ugyanis közeledik az éves Perseida meteorraj, ami augusztus közepe táján látható. A maximuma augusztus 12-én éjszaka várható, de érdemes akár előtte, akár utána egy hétig fürkészni az esti égboltot.

– Idén különösen kedvező, hogy nem lesz jelentős a Hold, így sok hullócsillagot láthatunk. Mint minden meteorraj, ez is üstökösök széteséséből származik – vázolta dr. Gyenizse Péter, aki hozzátette: a Perseidákon kívül két fényes égitestet is megfigyelhetünk, ami esténként viszonylag alacsonyan delel. Csillagászati távcsővel látható a Jupiter és négy holdja, valamint a Szaturnusz gyűrűje.

Ezekhez a látványos égi jelenségekhez kapcsolódva a Zsolnay Negyed Planetáriumában az üstökösök nyomába eredhetünk: augusztus 8-án 15 órától és az év folyamán még több alkalommal is látható lesz a Naprendszer vándorai: üstökösök, meteorok című előadás. Ez bemutatja az égi vándorok típusait, azt, hogy mit gondoltak róluk régen az emberek, és mit tudunk ma. Szó lesz továbbá az elmúlt hetekben látott égi eseményekről is.

A planetáriumi programok ide kattintva érhetők el.

(x)

Hirdetés