Nagy pénz, kis színház, profizmus

Jól szerepeltek a pécsi színházak az EMMI által kiírt pályázatán. A Bóbita Bábszínház és a Pécsi Harmadik Színház is több millió forint támogatást kapott, de jutott kisebb-nagyobb forrás az Apolló Kulturális Egyesület, a Horvát Színház és a MárkuSzínház számára is.

Az EMMi által a kiemelt művészeti célok támogatására idén is meghirdetett pályázatán sikerrel szerepeltek a pécsi művészeti életben meghatározó szerepet játszó társulatok. A professzionális előadó-művészeti szervezetek közül legtöbb támogatást a Pécsi Harmadik Színház kapta. A társulat 900 ezer forintért állíthatja színpadra a Piaf-menet című előadást, emellett 400 ezer forintnyi összeget fordíthat a Parti-Nagy Lajos-Darvas Ferenc Ibusár-megálló című darabjának külföldi forgalmazására. Szintén 400 ezret költhet a Nézőművészeti Kft. A fajok eredete című produkciójára.

Nem járt rosszul a Bóbita Bábszínház sem. 400 ezer forintból fogadhatja a marosvásárhelyi Ariel Bábszínház A brémai muzsikusok című előadását, félmillióból forgalmazhatja a Bagolykisasszony meséje című darabot, de szintén 400 ezer forintot kapott drámapedagógiai foglalkozást létrehozó programban részt vevő kollégái képzésének támogatására.

Harmadik színház
A Harmadik Színház is jól szerepelt a pályázaton

Sikerrel szerepelt az Apolló Kulturális Egyesület is, amely főként az Escargo Hajója társulattal kapcsolatos feladatok ellátására kapott forrásokat. 300 ezerből nevelési képzésekre futja majd, de a társulat mobilitási programjának támogatására is jut 600 ezer forint. Emellett 750 ezer forintot fordíthat a Balkán, a Saller és az Őket is hazavárták című előadások országos forgalmazására.

A Pécsi Horvát Színház is részesült némi apanázsban.700 ezerből láthatják több helyen Agatha Christie Egérfogó című krimikomédiáját, félmillióból pedig Kaffka Margit Színek és évek című drámáját forgalmazhatja külföldön.

Városunk hírnevét öregbítheti Törökországban a MárkusZínház, miután a társulat 600 ezer forintot kapott a 19. Isztambuli Nemzetközi Bábfesztiválon való részvételre.

Hirdetés