5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaNagybecskereki diákokat lát vendégül a Pécsi Egyházmegye

Nagybecskereki diákokat lát vendégül a Pécsi Egyházmegye

Hatnapos látogatást tesznek a Pécsi Egyházmegyében a nagybecskereki (Szerbia) püspökséghez tartozó diákok. A mintegy hetven főt Koncz Tibor Magyercsernye plébánosa, kerületi esperes kíséri el és vezeti végig az egyházmegyén.

Szálláshelyük a Pécs mellett 15 kilométerre fekvő, festői környezetben elhelyezkedő Püspökszentlászlón lesz, majd innen tesznek kisebb-nagyobb kirándulásokat. Egy teljes napot Pécsett töltenek, megtekintve Európa Kulturális Fővárosának nevezetességeit. Augusztus 5-én és 6-án a keleti Mecsek területét járják be, érintve Pécsváradot, Zengővárkonyt, Márévárát, Mecseknádasdot, Óbányát, valamint az abaligeti cseppkőbarlangot.

A kirándulások közepette jut idő a strandolásra, illetve a magyarszéki kármelita szerzetesek életébe történő bepillantásra is. Szombaton, augusztus 7-én a török kori emlékeké a főszerep: Mohácson és Siklóson a helybéli plébánosok vezetésével folytatják az ismerkedést a városok nevezetességeivel.

Magyarországi tartózkodásuk utolsó napján Budapestre utaznak, megtekintik a Parlamentet, a Mátyás templomot, Halászbástyát, majd visszaérkezvén a Pécsi Egyházmegyébe, szentmisén vesznek részt a máriagyűdi kegytemplomban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő