6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapJuniorNégy szuper, új előadással várja a pécsi gyerekeket a Bóbita Bábszínház

Négy szuper, új előadással várja a pécsi gyerekeket a Bóbita Bábszínház

Sok kedves régi darabbal, és négy újjal várja a pécsi apróságokat a Bóbita Bábszínház, mely több mint 60 éve kápráztatja el előadásaival kis közönségét.

Mint a bábszínház közleményében tájékoztatta lapunkat, a koronavírus miatt 60 előre lekötött bérletes, illetve tájelőadás maradt el, továbbá 21 hétvégi matinéelőadás, egy tavaszi kiállítás és több kézműves foglalkozás is. Viszont március 21. – június 6. között szombatonként a hétvégi matinéelőadások időpontjában elérhetővé tették egy-egy gyermekeknek szóló előadásuk felvételét a YouTube-on ingyenesen, kárpótlásul az elmaradt előadásokért.

2011 óta a Zsolnay-negyedben játszik a társulat

Négy új darab a következő évadban

A Szélkötő Kalamona című darabot 2020 szeptemberétől, A harmadik sárkányt októbertől, míg a Holle anyót ez év decemberétől nézhetjük meg a bábszínházban. A következő évre, azaz 2021-re is marad egy remek darab, májusban a Madarak nyelve című művet mutatják be.

A kicsik és nagyobbak a következő évadban is örülhetnek a repetroáron maradó előadásoknak, például A hollókirálynak, A lilahajú tündérnek, Robin Hoodnak, a Hamupipőnek, A bűbűjos lakatnak, a Történetek a Kutyusról meg a Cicusról és a Dzsungelmese, avagy Kisoroszlán keresi a sörényét című kedves kis daraboknak.

A Bóbitában kamaratermi és nagytermi előadások mellett bábkészítő foglalkozás, bábmúzeum és nyári tábor várja az óvodásokat, a kis- és nagyiskolásokat.

További részletek ide kattintva olvashatók.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő