11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapKultZónaNeves pécsi családokat ismerhetünk meg a pécsi temetőben sétálva

Neves pécsi családokat ismerhetünk meg a pécsi temetőben sétálva

A „Sírkerti séta a Pécsi Köztemetőben” című hagyományos ismeretterjesztő-kulturális kalandozás keretében pécsi neves családok történelmi- és díszsírhelyei között sétálhatunk a kápolnához közel eső körparcellában, immár harmadik alkalommal.

A helyi temető közel 60 hektáros területén számos neves személyiség nyugszik, akik ezer szállal kötődnek Pécshez. Sokuk neve ismerősen cseng, mégis időnként nehéz életútjukat vagy munkásságukat felidézni. A temetői barangolás közben a látogatók nemcsak a sírhelyeket ismerhetik meg, hanem visszaemlékezések, anekdoták által a híres pécsiek szellemiségét is.

A május 18-ai sírkerti séta kimondottan a kápolna környezetében található díszsírhelyekre összpontosít, ezenkívül bemutatják az altemplomot is. A program nem nagy távolságot ölel fel, így bátran ajánlják kisgyermekes családoknak, vagy olyan felnőtteknek, akik már nem tudnak sokat, hosszan gyalogolni.

A sírkerti séta időpontja:
2019. május 18. szombat 10 óra

A program időhossza: 1-1,5 óra

Találkozó és visszaérkezési hely: a központi ravatalozó előtti tér.

A séta díjmentes és előzetes jelentkezéshez nem kötött.

Eső esetén a sétát nem tartják meg.
További információ: 72/805-440

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő