Nyári élmény: kortárs kiállítások

Csomópontok a végtelenben címmel nyílt meg a hónap közepén Farkas Ádám és Rákossy Anikó kiállítása a Zsolnay-negyed – m21 Galériában.

Farkas Ádám és Rákossy Anikó 2009-es dunaszerdahelyi közös kiállítása óta eltelt években mindkét művész munkásságában jelentős eredmények születtek.

Ezúttal – elsősorban az új művekre helyezve a hangsúlyt – marad hely a visszatekintésnek is, mivel a régebbi alkotások közül többet is láthat a pécsi közönség mindkét művész munkásságából.

A két szuverén alkotói pálya következetes alakulása mellett bizonyos egymásra hatás is megfigyelhető, hiszen alkotómunkájuk annak a kertnek az atmoszférájához kötődik, amelyben Farkas Ádám gyermekkora óta él, és amit szülei révén megörökölt. A szentendrei hagyományokhoz való kötődés mindkét művész esetében magától értetődő látásmódot jelent, mindkettejükre az organikus absztrakt kifejezésmód jellemző. E hasonlóság alapján, mégis az önállóságuk hangsúlyozásával rendkívül izgalmas vállalkozásnak tűnik megrendezni közös kiállításukat a Zsolnay-negyed impozáns méretű kiállítóterében, az m21 Galériában.

A Pécsi Galériában sincs nyári szünet, hiszen július 21-én nyílik egy új kiállítás.

A kolozsvári Képzőművészeti és Formatervező Egyetem Románia egyik legrégebbi felsőfokú művészeti intézménye (2016-ban volt 90 éves).

Mind inkább nyitottak a nemzetközi terep felé, hogy oktatóik és hallgatóik is belekerüljenek az európai művészeti körforgásba. Az Erasmus-program segítségével új partnereket találtak – köztük számos magyar intézményt is, mint a debreceni MODEM, a pécsi Parti Galéria és a Pécsi Tudományegyetem zenei és képzőművészeti fakultásai.

Mindezek ismeretében nem meglepő, hogy létrejöhetett a „Kolozsvári iskola – festészet és szobrászat” című tárlat a Pécsi Galériában, ahol az egyetem végzős diákjai, tanárai mutatkoznak be legfrissebb munkáikkal.

Figuratív és nonfiguratív munkák vegyesen próbálnak a mindennapi életünkre reflektálni, és hogy ezt magas nívón teszik, jelzi, hogy az itteni alkotók közösségét már „Kolozsvári Iskolaként” emlegetik.

Ami a Művészetek és Irodalom Házát illeti, itt egészen szeptember 15-ig látható Melegh Andrea selyemfestő tárlata. A művész Pécsett született, azóta is szeretett városában él és alkot. Témái a mediterrán városok vibráló színei, a fény, a mozgás, a tenger mélysége, a lebegés, mind saját élményei alapján.

A kiállítás anyaga folyamatosan változik, érdemes többször visszalátogatni.

(x)

Hirdetés