Oscar: a magyar kritikusok szerint bejött a papírforma

Nem okozott meglepetést az Oscar-gála – mondták az MTI által megkérdezett magyar filmkritikusok. Réz András és Báron György szerint is a konzervatívabb felfogásban készített filmek kapták a legfontosabb díjakat.

Báron György elmondta: mint minden évben, az Oscar-díjról döntő Amerikai Filmakadémia tagjai idén is azokra a filmekre szavaztak, amelyek már a gálát megelőző fontos fesztiválokon és a mozipénztáraknál is bizonyítottak. A kritikus szerint Colin Firth megérdemelten kapta a legjobb színésznek járó szobrot, de filmbéli partnere, Geoffrey Rush és a VI. György feleségét játszó Helena Bonham Carter is Oscart érdemelt volna.

Báron György a legjobb film és a legjobb rendezés díját ugyanakkor A király beszéde helyett a Coen testvérek westernjének, A félszeműnek adta volna. “Sokkal eredetibb és ötletesebb film A király beszédénél” – tette hozzá a kritikus. A félszeműt tíz kategóriában jelölték Oscarra, de végül egyetlen díjat sem kapott.

Báron György szerint az, hogy a legjobb idegen nyelvű filmnek az Egy jobb világ című dán alkotást választották, megint megmutatta, mennyire eltér az Amerikai Filmakadémia véleménye az európai ízléstől, hiszen az európai fesztiválokon, például Cannes-ban tavaly nagy sikert aratott Emberek és istenek című francia filmet még csak nem is jelölték a díjra.

Réz András esztéta a díjazottak listájából arra következtetett, hogy az akadémia tagsága szavazataival megpróbálja “korrigálni a piacot”, azaz nem a legnagyobb kasszasikereknek adta a fődíjakat. Szerinte részben a nagy üzleti siker miatt maradt le a fő díjakról a Christopher Nolan rendezte Eredet, és ezért maradt elismerés nélkül a Coen testvérek westernje is. “Ez utóbbi nagy kasszasiker volt, nemrég került csak le a toplistákról. Úgy tűnik, az akadémia tagsága nem akarta tovább sztárolni a filmet” – jegyezte meg Réz András.

A király beszéde című filmet és Colin Firth alakítását méltatva, úgy vélekedett: az akadémia a Tom Hooper rendezte alkotásban nemcsak a drámát díjazta, hanem azt is, ahogy az a megváltozott tömegkommunikációról beszél. “A film tulajdonképpen azt a kérdést járja körül, hogy a mediatizálódott hatalmi gépezet hogyan hoz létre egy új világot. A kérdésfelvetés nagyon aktuális: elég-e a hatalomhoz az, ha valaki egy erkölcsös, jóvágású tengerésztiszt, vagy valami másra is szükség van?” – fogalmazott Réz András.

Az esztéta szerint A közösségi háló című, David Fincher rendezte alkotás végül azért maradt alul A király beszédével szemben, mert nélkülözi a teatralitást. “Hiányzik belőle a látványos dráma, a történet is töredezett, ráadásul a filmnyelv szempontjából ez Fincher legérdektelenebb filmje” – mondta Réz András, hozzátéve: a rendező szerinte azt sugallja, hogy nem igazán kedveli, tiszteli filmje főhőseit.

Az esztéta kiemelte a Fekete hattyú című filmet, amely szerinte “nagyon erős pszichodráma” lett, és egyáltalán nem érződik benne az alacsony költségvetés. Darren Aronofsky alkotásáról – amelynek a főszerepét játszó Natalie Portman a legjobb színésznő díját kapta – Réz András úgy vélekedett, hogy a rendező eddigi “legkonvencionálisabb” filmje lett, de pontosságával, drámaiságával kiemelkedik a mezőnyből.

Hirdetés