,,Páratlan élvezet járni a Mecseket”

A Mecsek alaposabb megismerését szolgálja az az utazó kiállítás, amely a Várostörténeti Múzeumban rendezett bemutató után, a következő hetekben pécsi általános iskolákban lesz látható. A gyerekeket azonban nemcsak tárlatnézésre, hanem rövidfilm-készítő és társasjáték-tervező pályázatra is várják a szervezők.

Egy hónap alatt tizenöt iskolás és óvodás csoport kereste föl a Várostörténeti Múzeum ,,Páratlan élvezet járni a Mecseket” című kiállítását. A kisebbek szívesen hallgatták a Mecsekben élő madarak énekét, és nagy örömmel mustrálták a hegyről származó fatörzseket; a nagyobbak kíváncsiságát a mecseki mondák is felkeltették, de alaposabban szemügyre vették az itt honos növények rajzát, sőt, igazi ritkaságként megcsodálhattak egy 1939-ből való akvarell-turistatérképet is.

A Varázsszekrényben nemcsak mecseki kőzeteket figyelhettek meg, de egy ötletes játék révén a növények világában is tájékozódhattak. Sok felnőtt nosztalgiázott, viszontlátva egyebek mellett ,,a legjobb ízű magyar aperitif likőr”, a Mecseki itóka míves Zsolnay-díszkulacsát. Geiger Kálmán a Mecsek harmincnyolc illatos és gyógyhatású növényéből alkotta meg – az 1930-as években a Pécsi Idegenforgalmi Iroda felhívására – e helyi specialitást, mely egykoron az éttermek itallapján is szerepelt.

– A Mecsekkel kapcsolatos természeti és kulturális örökségvédelem témakörében, a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával zajlik az az összetett program, melynek részeként állítottuk össze e bemutatót – avat a részletekbe Pásztor Andrea, a Várostörténeti Múzeum muzeológusa, a kiállítás rendezője. – A tárlat arra a hagyatékra épül, melyet az 1891-1948 között működött Mecsek Egyesület adományozott a múzeumnak. Turisztikai kiadványok, zászlószalagok, jelvények, fotók mellett interaktív tablók segítenek eligazodni a Mecsekkel kapcsolatos kultúrtörténeti tudnivalókban. Fény derül arra, kiről nevezték el a Szaniszló-pihenőt és az Ilonka-forrást, melyik pécsi rendőrkapitány volt a Tettye koronázatlan királya, s kiknek a találkozóhelyéül szolgált például az Ordas-tanya.

A Mecseket járva megannyi kiépített forrásra bukkanunk – ezek nagy részét Csokonay Sándornak köszönhetjük, akinek a 60-as, 70-es években használt szerszámait is bemutatja egy vitrin. Sok hozzá hasonló, megszállott természetvédő keze munkáját őrzik a mecseki építmények, s nemcsak a források és a pihenők, de például a lapisi madárvédő telep is.
– Ezeket nemcsak a kiállítás révén ismertetik meg az érdeklődőkkel.

– Az 1993-ban újjáalakult Mecsek Egyesülettel közösen, havi rendszerességgel szervezzük a Múzeumi túrák a Mecsekben című sorozatunkat. Azért indítottuk el 2008-ban, hogy felkeressük ezeket az épített emlékeket, megismerjük a történetüket. Rónaky Gizella kalauzolásával barangoljuk be azokat a sorszámozott turistautakat, amelyeket az 1939-ben kiadott mecseki kalauz oly részletesen és élvezetes stílusban leír. E kötet hasonmás kiadását most jelentettük meg, a Nyugat- és Kelet-Mecsek egy-egy régi térképrajzával kiegészítve. Kirándulásainkra múzeumi szakemberek: történész, régész, természettudós is elkísér minket, így sokféle megközelítésből tárja fel titkát előttünk a hegység. Nem is beszélve a túrán résztvevők elbeszéléseiről, akik sokszor gyermekkori élményeiket is felidézik, s elmesélik, milyen volt egy-egy helyszín évtizedekkel ezelőtt.

– Most vándorkiállítássá alakult a tárlat.
– Elsőként a Szivárvány Gyermekházba költözik, aztán pécsi általános iskolákban lesz látható. Szeretnénk, ha minél többen megismernék a Mecsek varázslatos világát, épített és természeti értékeit. Ezért hirdetünk meg két pályázatot is. Általános iskolásoktól azt kérjük, tervezzenek társasjátékot. Ehhez mi adunk egy 1970-ben készült grafikus térképet, a gyerekeknek pedig játékszabályt és olyan kérdéseket, feladatokat kell kitalálniuk, amelyek a Mecsek természeti és kultúrtörténeti értékeivel kapcsolatosak. Az ifjúsági korosztályt arra buzdítjuk, készítsenek két-három perces ismeretterjesztő vagy tényfeltáró kisfilmet a Mecsek növény- és állatvilágával, örökségvédelmével foglalkozó témában. Részletek a www.jpm.hu oldalon és a hamarosan induló www.pecs-mecsek.hu internetes portálon találhatók.

Hirdetés