5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaPécs értékeinek ünnepei Tillai Auréllal

Pécs értékeinek ünnepei Tillai Auréllal

Pécs zenei értékeinek ünnepi koncertjeit hallhatta a zeneszerető közönség az elmúlt héten, mégpedig jeles pedagógus-karnagyainak zeneszerzői terméséből.

A Liszt- és Magyar Örökség-díjas Tillai Aurélt tíz kórus ünnepelte 80. születésnapja alkalmából a Pécs-Kertvárosi Református Templomban november 20-án, míg a Pécsi Vonósok 23-i Ifjúsági házbeli koncertjén mellette Horváth Mihály, Ivasivka Mátyás és a vezénylő Győri Kornél műveit is hallhattuk, Kodály Magyar rondójának pécsi bemutatója mellett.

Tillai Aurél már végzett tanárként Kincses Józsefnél kezdte zeneszerzői tanulmányait, s első műveiről Bárdos Lajos, Szervánszky Endre, sőt Kodály Zoltán is elismerőleg nyilatkozott (Nádi csibe, Tavaszodik). Mostani ünnepi koncertjén egykori tanítványai és azok tanítványai által vezetett pécsi, baranyai és tolnai kórusok adtak elő reprezentatív válogatást.

A gyermekkarok közül a Kunváriné Okos Ilona vezette Mátyás Kórus népdalfeldolgozásokat énekelt, a Szent Mór Iskolaközponté pedig német népdalokat Kopjár Anikó vezényletével, a Református Kollégium Vegyeskara Papp Tamás és dr. Hoppál Péter vezényletével egyházi műveket, melyek közül a Dicsőült helyeken emelkedett ki a politikussá lett karnagy vezényletével.

Pécs polgármestere, dr. Páva Zsolt ünnepi köszöntőjében Tillai Aurél nemzetközi karriert befutott pályájának „pécsiségét” emelte ki, s a Kertész Attila által vezetett Bartók Leánykar és Mecsek Kórus ebből adott ízelítőt: előbbiektől a Dunántúli népdalok mellett a Kodályról írott Az énekmondó, utóbbiaktól a Valamennyi búzaszál és a Zengő felett volt emlékezetes.

A Művészeti Gimnázium Rába Mária vezette Leánykara különösen a Puer natus est előadásában remekelt, a
Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttes Naszladi Judit vezényletével a 42. zsoltárban, míg a Markovics Gábor vezette Dombóvári Kapos Kórus a Csontváry emlékére írott Tillai-műben.

Kimagasló színvonalú volt a dr. Szabó Szabolcs által vezetett Komlói Pedagógus Kórus által énekelt Stabat mater, Pro pace és Áldj meg minket, Úristen, s a Tillai Aurél alapította Európa-hírű Pécsi Kamarakórus mindhárom műsorszáma: a Széchenyi dicsérete, a 25. genfi zsoltár és a nemzetközi versenygyőzelmet hozó Erdélyi népdalok előadása.

A Pécsi Vonósok koncertjének egyik kimagasló produkciója is egy Tillai-mű volt: az 1963-ban komponált Zongora-concertino. A finom ízléssel megírt mű szólistái Fodor Gabriella, valamint Solymosi Péter trombitás és Balogh Jenő ütős voltak, s a zenekar is méltó partnere volt a remek szólistateljesítményeknek. De az EKF-es „Pécsiek, Pécsiekről, Pécsieknek” sorozatot záró koncert többi műsorszámában is megfelelően – ha nem is hibátlanul – játszottak a Pécsi Vonósok.

Horváth Mihály Kis szvitjében különösen a finálé volt emlékezetes, míg Ivasivka Mátyás Kis tavaszi szvitjében a pizzicatós (pengetett) Tréfa és a Tavaszi keringő, de Győri Kornél Zenekari szonátája és az általa remekül meghangszerelt 3 népdal is felmutatott szép pillanatokat, utóbbiban Sturcz Noémi – Sebestyén Mártát idézően – elbűvölő tisztaságú énekével. A pécsi bemutatóként előadott Kodály Magyar rondó a Tillai-műéhez hasonló magas színvonalon zárta a koncertet.

Kovács Attila írása.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő