Pécsi művészek alkotásaiból nyílt tárlat a patinás budapesti galériában

70 pécsi festő- és képzőművész 200 alkotását láthatjuk december elejétől a Párisi Galéria kiállításán, sőt, a műveket aukció keretében meg is vásárolhatjuk december 16-án – derül ki a galéria lapunkhoz eljuttatott közleményéből.

A kortárs modern festmények és műtárgyak pécsi műtermekből kerültek a M(értékadó) nevet viselő kiállításra, hiszen mint a tárlat vezetője, egyben a Párisi Galéria tulajdonosa, Varga László műkereskedő elmondta, mindegyik alkotó műtermében járt már, és zseniális, világszínvonalú munkákat látott. Ugyanakkor szerinte a kiváló művészek nem mindegyike van benne a művészeti körforgásban, viszont egytől egyig örömmel vállalták a részvételt a kiállításon.

Közel 70 pécsi művészt fogadta el tehát a felkérést, a legtöbben közülük egyetemen is tanítanak, többek között a pécsi egyetem művészeti karán Orosz Klára, Varga Rita, Bóbics Diana, Kaposváron a Rippl-Rónai Művészeti Karon Mátis Rita, ifj. Ficzek Ferenc.

A tárlatot eredetileg a közönség számára szervezték (élőben), de a koronavírus-járvány miatt most az online térbe invitálják a látogatókat és a műgyűjtőket.

A közel kétszáz alkotásból álló virtuális kiállítást két hétig tekinthetik meg az érdeklődők. Ehhez egy digitális katalógus is csatlakozik majd, amelyben a művészekről is számos információt olvashatunk.

December 16-án pedig az aukció keretében akár meg is vásárolhatjuk a műveket.

https://www.facebook.com/parisigaleriaesmuveszetiszalon/posts/3694975667191859

Képünk forrása: Párisi Galéria Facebook

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés