Pécsi zenekar dala lesz az összetartás legújabb országos jelképe

Gyakorlatilag szinte egy időben a rettegett koronavírus magyarországi megjelenésével indultak országos szinten különböző kampányok, kezdeményezések, melyek a járvány ideje alatt is dolgozók felé hivatottak kifejezni az otthon maradt lakosság tiszteletét, háláját. A legújabb hasonló akciót a Rádió 1 hirdette ki, akik a pécsi Halott Pénz zenekar Amikor feladnád című dalának közös eléneklésére buzdítanak mindenkit, hogy ezzel megmutassuk: ha összetartunk, át tudjuk vészelni a kialakult szörnyű helyzetet. 

Április 3-án, pénteken délelőtt 9 és 10 óra között hívnak a műsorvezetők minden rádióhallgatót az ablakba, az erkélyre, a háza udvarára, hogy együtt daloljanak és ezzel is kifejezzék, együtt le tudják győzni az előttük álló nehézségeket.

További információért KATT IDE.

Itt pedig az ominózus dal, péntekig van még idő gyakorolni: 

Korábban ITT és ITT is írtunk a hasonló kampányokról. 

Hirdetés