Pécsimami: “Keltsük életre a betűket!”

Az olvasás népszerűsítésének céljával indított országos felmérést gyakorló anyukák egy csoportja. A felmérés és a hozzá kapcsolódó pályázat nem titkolt célja annak kiderítése, hogy miként lehetne a gyerekeket motiváltabbá tenni az olvasásra, valamint, hogy a 0-18 éves korúak szabadidős tevékenységében milyen arányban oszlik meg az olvasás, a számítógép használat és a televíziózás.

hirdetés

A felmérés – amelyet a Baranya megyei szülők a www.pecsimami.hu oldalon tölthetnek ki – külön kitér a hétköznapi és hétvégi könyv-, illetve médiafogyasztási szokásokra, és kíváncsi arra is, hogy a gyermek egyedül, vagy szülő társaságában tölti-e szabadidejét olvasással, vagy a képernyő előtt.

A felmérés eredményeinek összegzésekor választ kapunk azokra a kérdésekre, hogy szűri-e tartalom szerint, korlátozza-e időben a szülő a médiafogyasztást; melyek a különböző életkorú gyerekek kedvenc olvasmányai, televíziós műsorai, illetve, hogy melyek azok a tevékenységek, amelyeket a számítógépen leggyakrabban végeznek. A felmérés kiértékelésekor fény derül arra is, hogy a szülők mely tényezőknek tulajdonítják, ha a gyermek nem, vagy csak keveset olvas, illetve mely eszközöket tartanák hatékonynak az olvasás népszerűsítésére.

A civil kezdeményezés által létrehozott „Keltsük életre a betűket!” elnevezésű program mögé szakmai partnerként a Magyar Olvasástársaság, valamint a Magyar Gyerekkönyvkiadók Egyesülésének tagjai álltak. Az ő közreműködésükkel készült el a „Mit adjak a kezébe?” című gyermekirodalmi iránytű, amely a felmérésben résztvevők számára nyújt segítséget a minőségi gyermekirodalom kiválasztásához.

A kutatáshoz egy általános iskolások számára kiírt pályázat is kapcsolódik, a résztvevő osztályoknak a 2007-ben „Az Év Gyermekkönyve” díjat nyert Rumini című regény történetének ismeretében kell kreatív pályaművet készíteniük. A győztes osztály jutalma egy fővárosi színházlátogatás, a további helyezettek ajándéka könyv és társasjáték.

Kapcsolat:

Gellén Nóra elnök

Pécsimami Közhasznú Egyesület
www.pecsimami.hu
Telefon: 70/350-2099
Email: gellennora@pecsimami.hu